Az 1940. augusztus 30-án megszületett, úgynevezett második bécsi döntés értelmében a Trianonban elcsatolt Erdély északi része, benne Székelyfölddel visszatért Magyarországhoz. Óriási sikere volt ez a revíziós politikának, hiszen továbbra is békés úton sikerült elvesztett területet visszaszerezni. az ország területét gyarapítani.
Még akkor is, ha az első bécsi döntéssel ellentétben – amely a nyugati nagyhatalmak legalább hallgatólagos beleegyezésével született – Észak-Erdély “csak” német és olasz döntőbíráskodás eredményeként térhetett vissza.
Revízió, akár fegyverrel
Kevesen tudják, hogy az egész nem Hitler és Mussolini valamiféle magyarbarátságának, igazságérzetének az eredménye volt. Sőt, azt a Romániát “csonkították” meg, amely nyersanyagkészleteivel, élelembőségével és a magyarnál jóval ütőképesebb hadseregével nyilván “értékesebb” partner volt a Harmadik Birodalom számára. A németek egyszerűen csak nem akartak egy fegyveres konfliktust a hátországukban, szövetségeseik között.
Hazánk számára az első világháború után csak az 1938 augusztusában megkötött bledi egyezmény biztosította a fegyverkezési egyenjogúságot. Erőltetett ütemben kezdődött a honvédség fejlesztése, de a kisantant országok húszéves előnyét nyilván nem lehetett egyik napról a másikra behozni. A Werth Henrik vezette honvéd vezérkarban mégis megfogalmazódott az igény a fegyveres revízióra, míg a Teleki-kormány továbbra is békés újraegyesítésben látta a megoldást.
Küszöbön a magyar-román háború
Magyarország és Románia ugyan Hitler “jóvoltából” egy szövetségi rendszerbe tartozott, ám a két ország még így is – Trianon óta – ellenségként tekintett egymásra. Az első éles helyzet a németek Lengyelországi támadása idején, 1939 őszén adódott. Románia mozgósításba kezdett nyugati határán, mire a magyarok is csapatösszevonásokkal válaszoltak.
Teleki Pál miniszterelnök a béke fenntartása érdekében 1940 áprilisában levélben tanácsolta a Führernek egy tanácskozás összehívását, ami rendezhetné a román-magyar területi vitákat. Válaszában Hitler tudatta: az egyeztetés szerinte szükségtelen, a térség teljes nyugalmát kívánja, egy esetleges magyar katonai akció Románia ellen teljesen ellentétes a német érdekekkel.
Augusztus 28-án támadunk
Ez azonban egyik oldalon sem nyugtatta meg a kedélyeket, folytatódott a mozgósítás és nem állították le a csapatösszevonásokat sem. Elszaporodtak a határ menti villongások, többször dördültek lövések is, amelyek során 1938 végétől 1940. szeptember 5-éig valószínűsíthetően 19 román és két magyar állampolgár vesztette életét, valamint kilenc román és 17 magyar katona vagy polgári személy került a másik fél fogságába, a sebsültek száma román oldalon három, a magyar részen hat fő volt – mondta el korábban lapunknak Illésfalvi Péter és Szabó Péter történész, a Bevonulás Erdélybe, 1940 című könyv két szerzője.
Ebben a kiélezett helyzetben szinte bombaként robbant, amikor – a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának értelmében – 1940 nyarán a Szovjetunió felszólította Romániát Beszarábia átadására. A román hadsereg ekkor már elérte hadi létszámát, Magyarország pedig három hadsereggel felvonult a határra.
Június 26-án Sztálin elszakította Beszarábiát, Bulgária Dobrudzsát követelte, a magyarok támadásra készen álltak a határon – a három oldalról szorongatott Román Királyság kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni. A szörényvári román-magyar egyeztetések augusztus 16-24. között előre láthatóan kudarcba fulladtak, így a magyarok katonai akciót helyeztek kilátásba: a honvédségnek augusztus 28-án kellett átlépnie a határt. Nem tudni, a magyar haderő megi is indult volna, vagy blöff volt az egész, Hitler mindenesetre lépéskényszerbe került.
Mi lett volna a vége?
Nagy kérdés persze, mire ment volna a mintegy 550 ezer fős honvédség a másfél milliós román hadsereg ellen? Főleg úgy, hogy míg hazánk számára ’38-ig tilos volt a fegyverkezés, a román haderő erős francia segítséggel fejlesztette haditechnikáját.
A vezérkar tervei szerint a honvédség három ponton, a Körösök, a Szamos és a Kraszna völgyében nyomult volna előre, ám a számítások szerint már az erdélyi szigethegységbe érve érvényesült volna a románok létszámbeli és technikai fölénye. Még akkor is, ha számítottak az erdélyi magyar lakosság felkelésére, és a Rongyos Gárda bevetésére is. Ráadásul már a támadás megindításával párhuzamosan a vezérkar is erős román ellentámadásra számított a Szeged, Békéscsaba-Gyula vonalon.
Összességében tehát a magyar támadás kezdeti sikerei a Bihar-hegységben elakadtak, és a konfliktus komolyabb katonai sikerek nélkül eszkalálódott volna, amit csak súlyosbított volna a lakosok fegyverbe szólítása. Politikailag viszont sikert könyvelhetett el a kormány, hiszen ha blöffel, fenyegetések árán, de mégis sikerült visszaszerezni egy jelentős, Trianonban elszakított területet.
(Kiemelt kép: magyar honvédek bevonulása Kézdivásárhelyre 1940-ben. Forrás: Fortepan)
