Belföld

Tiszakécskei gyilkosság – Előzetesben a két fiú

Kiderült, az 21 éves támadó többször volt már büntetve személy elleni erőszakos cselekményért.

Előzetes letartóztatásba került kedden az a két fiatal, akiket a tiszakécskei gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Szökés, elrejtőzés, az eljárás befolyásolása, illetőleg a 21 éves gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye – ezért döntöttek a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett. A Kecskeméti Törvényszék közölte azt is, hogy az idősebb támadó többször volt már büntetve személy elleni erőszakos cselekményért.

Ahogy arról beszámoltunk, a gyilkosság április 22-én történt, a 40 éves világutazót egy romos tiszakécskei ház udvarán támadtak rá, míg a hálózsákjában feküdt. Téglákkal ölték meg, amelyeket az udvaron találtak. Miután végeztek vele, elvették az értékeit – két telefont, egy laptopot és a pénzét – majd elrejtették a holttestet: behúzták a romos épületbe és betemették a törmelékkel. Az egyik fiú a brutális gyilkosság után eladta az egyik telefont illetve a laptopot, a többi holmit pedig – a sátorral és a hátizsákkal együtt – elásták.

Az ügyészség szerint a fiatalok előzetes letartóztatása azért indokolt, mert egyrészt súlyos bűncselekményt követtel el, másrészt tartani kell attól, hogy elszöknének vagy elrejtőznének.

A rendőrség egyébként vasárnap közölte, hogy megtalálták a napokig  eltűntként keresett külföldi holttestét. A Bors hétfőn arról írt, hogy az idősebb fiú rákapott a drogra, és nemrég szabadult a börtönből.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik