A dactylolysis spontaneat először 1867-ben írta le egy brazil orvos, Silva Lima, de esetek már korábban is előfordultak.
A jelenség csak a kis lábujjakat érinti: először egy árok jelenik meg a lábujj tövénél, legtöbb esetben először a talp felé eső oldalon, majd kezd egyre mélyülni. Ez a fázis hónapokon vagy akár éveken át is tarthat, és természetesen fájdalmat okoz. Egy idő után az óriási nyomásnak a csontok sem tudnak ellenállni, így eltörnek, a vérkeringés egyre gyengébb lesz, végül pedig mindenféle vérzés nélkül egyszer csak a delikvens elhagyja a lábujját.
Normál esetben a folyamat öt év alatt megy végbe, és az esetek háromnegyedében mindkét kis lábujjon jelentkezik, különböző sebességgel terjedő vájatokkal.
A folyamat kiváltó okai jelenleg is ismeretlenek, de a paraziták, gombák, baktériumok és vírusok, sőt, a sérülések is kizárhatóak. Korábban a gyermekkorban mezítláb sétálással próbálták indokolni, de ezt természetesen már többször megcáfolták. Legvalószínűbbek a genetikai okok, hiszen egy családon belül többször fordultak elő esetek.
A különböző országokban való előfordulási gyakorisága széles skálán változik – míg Nigériában minden egymillió emberből ezerhétszáz ember él együtt ezzel a problémával (ezerből 1,7), addig Európában csak alig néhány esetről számoltak be.
