Calandino (Squalius alburnoides)
Tudomány

A gerincesek közt példátlan esetet figyeltek meg egy halfajnál

24.hu
24.hu

2017. 05. 30. 10:09

Bár a küszkoncér (Squalius alburnoides) első ránézésre nem tűnik különlegesnek, valójában egy igen érdekes hal. Elsősorban egy, a közelmúltban leírt eset miatt.
Korábban a témában:

A Lisszaboni Egyetem kutatói felfedezték, hogy a faj hím egyedei képesek androgenezissel “klónozni” magukat – az androgenezis során az új szervezet a hím ivarsejtekből fejlődik ki. Bár a szaporodási formát a tudomány régóta ismeri, az új tanulmányban először sikerült természetben előforduló gerincesek esetében is leírni.

A szakértők 261, a közép-portugáliai Ocreza-folyóból származó véletlenszerűen kiválasztott S. alburnoidest vizsgáltak. Az elemzés a tudósok nagy meglepetésére felfedte, hogy akadt olyan hal, amely genetikailag azonos volt egy másikkal, de csak apai kromoszómái voltak. Az analízis azt is kimutatta, hogy az érintett példány mitokondriális DNS-e, melyet csak az anyja petéjéből szerezhetett be, különbözik az apjáétól.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a jelenség milyen gyakran fordul elő a fajnál. Nem lehetetlen, hogy a csapat által felfedezett eset igazi ritkaságnak számít.

Mégis, a tanulmány szerzői szerint ez az első természetben spontán előforduló, gerinceseknél megfigyelt androgenezis – korábban ugyanis az állatoknál csak ízeltlábú és puhatestű élőlényeknél írták le.

A kutatók úgy vélik, hogy a halaknál a kulcs az, hogy a hím a megszokotthoz képest kétszer több genetikai tartalommal bíró spermát termel. Ezután a hím elrabolja a petéket, melyekben valamiért nincs genetikai anyag – vagy a hím pusztítja el a bennük lévő kromoszómákat, vagy valamilyen rendellenesség miatt eleve nincs is bennük.

A küszkoncér egy maximum 15 centiméter hosszúra megnövő, Portugália és Spanyolország folyóiban előforduló hal. Az élőlény alapból is igen érdekes, ugyanis egy hibridfaj: két teljesen különálló halfaj keveréke – az egyik ág mára eltűnt. A kutatók szerint nem lehetetlen, hogy az egyedi származásnak is köze van a küszkoncér androgeneziséhez.

(IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.