Tudomány

Igazi hungarikumot mentettek haza a Kárpát-medencéből

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 05. 06. 11:37

A tudósoknak két évnyi munkájába került, hogy ennek a csöppségnek ismét legyen egy második életképes populációja Magyarországon. Mégis, a magyarok 98-99 százaléka még hallani sem fog róla.
Korábban a témában:

Hozzáállhatunk a világ dolgaihoz úgy, hogy kit érdekel egy mogyoróbélnél is apróbb csigafaj eltűnése. Tekinthetünk erre azonban úgy is, hogy erkölcsi kötelességünk megmenteni minden fajt, amelyet az emberi tevékenység sodort a pusztulás szélére.

Főleg akkor, ha az egyedül a Kárpát-medencében él, mondhatni “hungarikum”. Pragmatikusan is ez tűnik járhatóbb útnak, mert ha tényleg bedől az a bizonyos dominósor, a végén minket, embereket is elsodor.

A pannon endemikus fajként ismert, több szempontból is érdekes csöppség, a fekete bödöncsiga sikeréről van szó.

Ez a csiga Pannon bennszülött, vagyis azon kevés puhatestű fajok egyike, amelyek a világon egyedül a Kárpátok által “bezárt” földrajzi régióban találhatóak meg.

Ami a mi kis puhatestűnket illeti nem nő nagyobbra egy meggymagnál, háza fekete és félgömb alakú. Íme, egy portré:

Fotó: Fehér Zoltán

Vízben él, kopoltyúval lélegzik, hőforrások langyos, meleg vizű kifolyóiban a meder alján kövekre tapadva békésen legelészve éli életét.

A faj érdekessége, hogy rendszertanilag egy olyan ősi családba tartozik, amelynek egy kivételével az összes nemzetsége tengerekben fordul elő. Ez az édesvízi nemzetség a Theodoxus, melybe a fekete bödöncsiga is tartozik.

Egymillió állat is elpusztulhat egy pillanat alatt

Rendkívül ritka: a mai Ausztria területén kettő, Szlovéniában egy, a “trianoni Magyarországon” – egészen az utóbbi évekig – egyetlen helyen volt jelen, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Kácson.

A világ összes bödöncsigája nagyon kis területen él, egy-egy forrásban és az abból induló patakok legfelső, pár száz méter hosszú, köves medrű szakaszán. Az említett Theodoxus négy populációjának teljes élettere mindössze néhány száz négyzetméter.

A XX. század közepén még a mai Magyarország területén is több mint egy tucat forrásban találkozhattunk ezzel a puhatestűvel, de jött az ember, aki – mondhatni – komolyabban használatba vette a természet erőforrásait.

Miskolctapolcán például a barlangfürdő miatt feldúsult a kimenő víz szervesanyagtartalma, Tatán a szénbányászat miatt elapadtak a források, Sályon a vízművek lefoglalta a teljes vízhozamot, kiszáradt a patak, más alkalommal pedig a kiszabadult klór radírozta le a teljes faunát – sorolja nekünk Fehér Zoltán főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.

A fekete bödöncsiga jelenlegi (piros) és ismert egykori (lila) előfordulási helyei (Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum)

A fekete bödöncsiga pedig nem bírja a gyűrődést, már a kisebb környezeti változások is az életébe kerülnek. Egy szó mint száz, a XXI század elejére egyedül a borsodi Kácson maradt talpon az egyetlen hazai populáció a patak egy mindössze pár 100 méteres medrében.

Körülbelül egymillió egyed él itt boldogan, ami meglepően soknak tűnik, ám az élettér kis mérete miatt Démoklész kardja egyfolytában a fejük felett lebeg. Tudni kell, hogy a csiga nemcsak kedveli a szilárd, köves talajt, de életfeltétel is számára. Iszapos mederben nem él meg.

Kácson viszont 2010-ben a heves esőzések miatt nagy mennyiségű iszap mosódott be a Kácsi forrásokba és vastagon beborította az aljzatot a fekete bödöncsigák által lakott néhány száz méteres szakaszon.

Egyetlen pillanat alatt majdnem vége lett a hazai fekete bödöncsiga-állománynak: az állatok 90-95 százaléka elpusztult.

Pusztán az egyedszám tehát megtévesztő, a faj fennmaradását csak az biztosíthatja, ha több területen, több életképes populáció létezik – emeli ki Fehér Zoltán. Ehhez pedig szilárd mederre és tiszta vízre van szükség.

Ezért fogtak össze a Magyar Természettudományi Múzeum, az Állatorvostudományi Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem szakértői 2010-ben. Kács szomszédságában, Sály mellett fakad a Vízfő-forrás, ahonnan a csiga közel fél évszázada kipusztult.

A tudósok két évnyi munkával ide telepítették őket vissza. Így 2017 tavaszán már el lehet mondani: sikerült létrehozni a fekete bödöncsiga második életképes populációját Magyarországon néhány ezer, legfeljebb 10 ezer egyeddel.

Óriási eredmény, az első győzelem az elmúlás felett. Ennek a sérülékeny fajnak egy “mindennapos” földcsuszamlás képes betenni a kaput, a sikeres visszatelepítésnek köszönhetően viszont az esélyei megduplázódnak.

És még tovább nőhetnek, mert a csiga korábbi élőhelyein is egyre kedvezőbb a helyzet, a szakértő szerint elképzelhető, hogy idővel máshová is visszatelepíthetik. De csak oda, ahol korábban is előfordult.

Új helyszínekkel nem próbálkozunk, általában balul sül el, ha az ember “saját esze szerint” próbál beavatkozni a természet rendjébe.

Melyik lesz az a bizonyos tégla?

Végezetül térjünk vissza elméleti síkra, ahogy kezdtük. Mi értelme van megmenteni egy fajt, amelynek egyedeit, hiába élnek velünk (és csak “velünk”), legtöbbünk soha az életben nem látja? Sőt, a magyarok 98-99 százaléka még hallani sem fog róla a jövőben? Fehér Zoltán kiváló példát hoz.

A biodiverzitás, a biológiai sokszínűség, az élővilág változatossága a természet egységének záloga. Számtalan téglából áll, mint egy jókora ház. Egy-egy téglát kiütünk, nem történik semmi, az épület erős marad, megáll. De mindig van egy tégla, aminek kihullására az egész összeomlik. Melyik az? A fekete bödöncsiga, az indiai elefánt, az óriás pele vagy a bagócs? Ki tudja…

A lényeg, hogy amikor az a bizonyos tégla kiesik a helyéről, az épület ránk omlik teljes súlyával. Nehéz lesz túlélni.

(Kiemelt kép: Fehér Zoltán)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.