Tudomány

Magyar kutatók szerint nem valószínű, hogy van élet a TRAPPIST-1 rendszerében

A NASA február végén jelentette be a nagy felfedezést, a TRAPPIST-1 rendszerének megtalálását. A szakértők akkor úgy vélték, az itt található bolygók közül háromnál is adottak a körülmények az élet kialakulásához. Egy új elemzés azonban egészen mást állít.

Úgy tűnik, minél alaposabban vizsgálják meg a TRAPPIST-1-et, az égitest annál barátságtalanabbnak mutatja magát. Egy új analízis ugyanis rámutatott: a csillag miatt a rendszer bolygóin igazán pokoli világ alakulhatott ki.

A Vida Krisztián, a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet szakértője által vezetett kutatócsoport a NASA közelmúltban nyilvánosságra hozott nyers adatait használta fel. A szakértők a csillag fényerejének mintáját elemezték.

A csapat a 80 napos vizsgált periódus alatt összesen 42 nagy energiájú kitörést figyelt meg a TRAPPIST-1 felszínén.

A legnagyobb kitörés nagyjából olyan erős volt, mint a valaha mért leghatalmasabb napkitörés, az 1859-es Carrington-esemény – egy hasonlóan veszélyes jelenség ma teljesen megsemmisítené az elektromos hálózatokat. Bár az 1859-es eset így is komoly károkat okozott a távirati rendszerben, egészségügyi kockázattal nem járt. A TRAPPIST-1 bolygóin azonban egészen más lehet a helyzet.

Mivel a kitörések közti átlagosan eltelt idő 28 óra volt, rendkívül sűrű kitettségről van szó. A kitörések ráadásul sokkal nagyobbak, mint amik általában a Földet érik.

Egy 2016-os tanulmány szerint egy ilyen esemény után egy bolygó atmoszférájának nagyjából 30 000 évre van szüksége a stabilizációhoz. A közelmúltban azonosított rendszerben azonban csak 28 óra állna rendelkezésre a helyreállásra.

Ha ez nem lenne elég, a helyi bolygók sokkal közelebb vannak saját csillagukhoz, mint a Föld a Naphoz, ez pedig tovább erősítheti a negatív hatásokat.

Nem túl valószínű, hogy élet van a rendszerben

Az új elemzés szerint igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a TRAPPIST-1 égitestjein stabil lenne a légkör, ez pedig mai tudásunk szerint ellehetetleníti az élet kialakulását.

Az új tanulmányban a magyar kutatók azt írják, a gyakori és erős kitörések hátrányosak lehetnek az életnek. Mivel az exobolygók atmoszférája folyamatosan változik, nem alakul ki bennük egyensúlyi állapot.

A Universe Today a közelmúltban arról is beszámolt, hogy a földi élet megóvásában a hatalmas mágneses mezőnek is komoly szerepe van. Úgy tűnik azonban, hogy a TRAPPIST-1 körül keringő égitesteknek nincs megfelelő védelme.

Az eddigi eredmények alapján ezeknek a bolygóknak a Föld mágneses pajzsánál több ezerszer erősebb mezőre lenne szükségük, ennek nyomát egyelőre nem sikerült azonosítani.

Bár a magyar kutatók tanulmányát még felül kell vizsgálni, a legújabb eredmények mégis megingathatják a TRAPPIST-1 bolygóiba vetett hitet.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik