Az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete szerdán tudatta, hogy C. Molnár Emmát szombaton érte a halál. Temetéséről később intézkednek. C. Molnár Emma 1946-ban született. Pályáját általános iskolai tanárként kezdte, majd 1973 és 1989 között a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központban volt tudományos főmunkatárs.
1989 és 1998 között egyetemi adjunktus, majd 1998 és 2008 között egyetemi docens a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Több felsőoktatási intézményben is oktatott.
Szakmai életében klinikai szakpszichológus, aktív-analitikus pszichoterapeuta, szupervizor volt, speciális szakterületét a szülészet-nőgyógyászat pszichológiája területén találta meg – közölte az egyesület, amelynek C. Molnár Emma alapító tagja, tanulmányi elnöke volt, utóbbi szerepében sok szakember képzéséért felelt.
A közéletben televíziós szerepléseivel, előadásaival, tanácsadói munkájával és könyveivel vált ismertté. Legismertebb munkái közé tartozik A nő ezer arca, de több előadása is megjelent nyomtatásban a párkapcsolatokról. Több tudományos publikációt is jegyzett például a terhesség, az anyaság, az anya és a magzat között kommunikáció témakörében.
Öt éve a legendás pszichológus lapunknak a toleranciáról azt mondta, az igazából nem is türelmet jelent, hanem a másik elviselését, vagy adott esetben akár a támogatását is.
Kilépteti az embert önmaga zárt világából, amelyben eredendően minden úgy létezik, ahogyan ő maga látja, és mindennek úgy kellene lennie, ahogyan ő gondolja. Ez egy megismerési folyamat: ráébredni arra, hogy van egy, a tudatunktól függetlenül létező valóság, amiből annyi az egyéné, amennyit felfedez, megismer belőle. De csak annyi lesz az övé.
Szerinte az ember nyomorúsága az, hogy szeretne én-te viszonyban lenni, de valójában képtelen erre, görcsösen szeretné, hogy a másik olyan legyen mint ő, azaz minden paraméterében ismerős, amivel azonban én-én viszonyra törekszik. Nem kell világégésre, népcsoportok, vallási felekezetek harcaira gondolni, elég, ha a szűkebb környezetünkben nézünk szét, bonyolult családi viszonyaink is elbírnának egy kis újragondolást.
Azt gondolom, az embernek igenis legyenek kétségei önmagával szemben. Ha valaki magát szereti, az narcizmus. Ha „csak” jóban van magával, akkor tudja, tévedhet, hibázhat is, majd tanul belőle. Legyenek körülöttünk olyan emberek, akik hitelesen tudják tükrözni azt, amit teszünk.
