Tudomány

Régebbi az oxigénalapú élet a Földön

Százmillió évvel korábban jelentek meg az első oxigént légző baktériumok, mint ahogy eddig gondolták.

Az élet egyik legprimitívebb, mégis a mai legtöbb faj kialakulásához elengedhetetlen formája az úgynevezett aerob, azaz oxigénalapú élet, amely 2,48 milliárd éve jelent meg a bolygónk.

Amerikai földtörténeti kutatásokat végző mikrobiológusok az ősi tengerfenék krómkoncentrációja és a bolondok aranya, azaz a pirit vizsgálata alapján, határozták meg az új időpontot.

A pirit oxidációjára a baktériumok változásai és az oxigén is hatással volt, így az ásvány kitűnő jelzőásvány arra nézve, hogy kiszámíthassák mikor nőtt meg a Föld légkörében az oxigén, és ez alapján mikor jelenhettek meg a legelső élőlények, amelyek már oxigénalapúnak tekinthetők.

A Föld nagyjából 4,5 milliárd esztendős. 2,1 milliárd éven át az atmoszféra csak nyomokban tartalmazott oxigént, ezeket is a fotoszintézis melléktermékeként termelhették bizonyos mikrobák. 2,4 milliárd évvel ezelőtt minden megváltozott: bekövetkezett az úgynevezett Nagy Oxidációs Esemény.

Megjelentek az első oxigénalapú mikrobák az erősen savas vizekben, amikor pedig a légkör oxigénszintje drasztikusan emelkedésnek indult, kialakultak az első állatok is. A kutatók szerint az első oxigén-függő életforma még mindig létezik a Földön.

ŐSBAKTÉRIUMOK, MELYEK MA IS KÖZTÜNK ÉLNEK

Sztromatolitképző élőlények – cianobaktériumok – három és fél milliárd éve léteznek bolygónkon.

Ezzel a világ legősibb élőlényeinek tekinthetők. Megtalálták már őket Brazíliában, a Mexikói-sivatagban, valamint nyugat-ausztráliai Thetis-tóban, újabban pedig az Észak-Írországi óriások útján fedezték fel kolóniáikat.

Fedezd fel a világ legősibb még napjainkban is élő lényeit ebben az albumban!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik