Videó

Szíriai menekültté váltunk egy napra a Szigeten

Tíz év után találkozik unokatestvérével a szíriai fiatal Budapesten. A Sziget fesztivál apropóján látogatott ide, hogy a fejlesztőkkel közösen bemutassák a Path Out önéletrajzi ihletésű videojátékot. Júniusban adták ki a demo verziót, októberben jön a teljes játék. Kipróbáltuk mi is, milyen volt 2011-ben Hamában élni.

Épp otthon ülök, és a gépen játszom, amikor egyszer csak elmegy az áram. Nem az első eset, de már kezd nagyon zavarni ez az állandó bizonytalanság. Kimegyek körbenézni. Anyám megkér, hogy menjek le a pincébe, van ott ugyanis pár olajlámpa, legalább némi fény legyen a lakásban, ha már más nincs. A pinceajtó azonban zárva van. Kereshetem meg a nagybátyám a kulcsért. Közben többször is a lelkemre kötik, ma is demonstráció lesz, ki ne menjek az utcára, nehogy úgy járjak mint a nagynéném. Ahogy arra is gyorsan rájöttem, a fura szomszédot jobb elkerülni, nem tetszik, ahogy néz és figyel.

A helyszín Szíria, Hama városa 2011-ben, itt élt ugyanis Abdullah Karam, egy fiatal szíriai művész, aki 2014-ben hagyta el az országot a véres polgárháború kitörése után. Az ő történetét dolgozták fel most egy japán stílusú RPG (szerepjátékos) videojáték keretein belül.

A Sziget fesztiválon próbáltuk ki a Path Out júniusban kiadott demó verzióját. Az első fejezetet játszottuk végig, s tapasztaltuk meg, milyen belecsöppeni a fiatal szíriai akkori életébe.

Mi magunk is átélhetjük Abdullah szemszögéből, mégis hogyan jutott a huszonéves fiú arra a döntésre, hogy elhagyja hazáját, s milyen viszontagságokon vezetett útja a szétbombázott Aleppón át Törökország felé, majd a Balkánon keresztül Európába.

Abdullah jelenleg bátyjával együtt él Bécsben, három másik testvére és szülei továbbra is Szíriában élnek. A Causa Creations osztrák csapattal közösen álmodták meg a játékot, a fiú maga is aktívan részt vett a fejlesztésben grafikusként.

Amikor arról kérdeztem Georg Hobmeier fejlesztőt és Abdullah Karamot, hogy munka után, a Sátor Határok Nélkül kiállítás mellett milyen terveik vannak Budapesten, a koncertek és városnézés mellett kibökték: a szíriai fiú most először fog találkozni tíz éve nem látott unokatestvérével. A fiú ugyanis itt él a magyar fővárosban.

Mint elmondták: Abdullah történetét azért videojátékban dolgozták fel, mert úgy gondolták, a filmekkel és sorozatokkal ellentétben így jobban be tudják vonni az embereket abba, hogy a sárga pulcsis karakteren keresztül átéljék, megtapasztalják a különböző élethelyzeteket.

Ez segíthet megérteni kívülállóként, hogy élték meg az ottaniak a polgárháború kitörését, hogyan jutnak el arra a döntésre, hogy elhagyják hazájukat, vagy milyen problémákkal, kihívásokkal küzdenek, hogy át tudják lépni a határt, vagy éppen eljussanak Európába.

A videojáték ugyanis öt epizódra osztva vezet végig minket Szíriából Aleppón át Törökországba, onnan pedig Görögországon és a Balkánon át Közép-Európába, míg Bécsig, Abdullah jelenlegi tartózkodási helyére nem érünk. Mindeközben a fiatal menekült YouTube-szerű videokommentárokkal folyamatosan jelen van velünk a játékban.

A Path Out demo verzióját bárki kipróbálhatja PC-n és Macen, a teljes változat októberben lesz elérhető. Addig a visszajelzések alapján alakítanak még a játékon, ahogy a hibákat is javítják, ígérték a fejlesztők Budapesten.

Ugyan ingyenes a próbaverzió, de van rá lehetőség, hogy egy megadott összeggel támogassuk a csapatot.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik