Tech

Virtuális stadion: 360 fokban nézhetjük a meccseket

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 11. 10. 13:00

Egyes furcsa országokban még stadiont stadionra építenek, míg a világ technológiailag (is) fejlettebb felén már azon dolgoznak, hogyan nézhetjük a fotelből a meccseket úgy, mintha tényleg a pálya szélén állnánk, vagy fölötte röpködnénk.

Szeptember végén teltházas stadionban csapott össze az FC Porto és a Benfica. A találkozó kimenetele minden drukker számára ismert, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a meccs igazi mérföldkő volt a sportközvetítések történetében. A portugál fociliga támogatójaként a Samsung egy futball- és technológiatörténeti világújdonsággal lepte meg a focirajongókat. Hetven szerencsés szurkoló a Samsung Gear VR virtuális valóság szemüvegén követhette élőben az eseményeket, a pálya mentén elhelyezett 5 speciális, 360 fokos képet rögzítő kamerán keresztül.

Képzeljük el, hogy a hagyományos kameraképek helyett meccsnézés közben mi választhatjuk meg, mit és milyen szemszögből szeretnénk látni a pályán történő eseményekből, tetszés szerint ülhetünk a csapat kispadjára, vagy állhatunk akár az ellenfél kapuja mögé is. A szeptemberi FC. Porto – SL Benfica mérkőzésen hetven szurkoló lehetett részese egy olyan élménynek, amelyre eddig még soha nem volt példa a közvetítések történetében. Ez volt ugyanis a világ első UHD livestreamben nézhető mérkőzése, amelyet speciális 360 fokos kamerák segítségével közvetítettek. A szerencsés szurkolók akár otthonukból is az O Clássico eseményeinek középpontjában érezhették magukat a Samsung Gear VR virtuális valóság szemüvegén keresztül. Íme egy kis ízelítő, hogy milyen is egy 360 fokban közvetített futball mérkőzés:

Az egyedülálló képélményhez szükséges hat lencsés, 360 fokban rögzítő nagy felbontású kamerákat a stadion 5 pontján, a kispadoknál, a kapuk mögött és a nézőtéren helyezték el. A felvett képeket valós időben összeillesztve, élő stream formájában továbbították webes és mobil platformokra. A Samsung Gear VR szemüveget viselő nézők így élőben, választható kameraállásból izgulhatták végig a mérkőzést, mintha maguk is a játék részesei lennének. Ez volt a világ első nagyszabású sporteseménye, amelyet virtuális valóság technológiával élőben közvetítettek, de érdemes eljátszani a gondolattal, hogy a nem is olyan távoli jövőben már egyre több sportközvetítést nézhetünk majd így. A VR eszközöknek köszönhetően bérelt helyünk lehet a Forma 1-es versenypályák célvonalánál, vagy éppen a játékosok szemszögéből drukkolhatunk a olimpiai vízilabda döntőn. A Samsung Gear VR elsőgenerációs kiadását nemrégiben mi is alaposan leteszteltük, és jó hír, hogy hamarosan hazánkba is megérkezik a kütyü legújabb kiadása, mely az elődök árának felébe fog kerülni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.