Tech

Igen izmos kütyük jönnek 2016-ban

A Qualcomm most végre újabb részletekkel szolgált a sokat szidott Snapdragon 810-es chipset utódjával kapcsolatban.

A Qualcomm tavaly áprilisban jelentette be valaha készült legnagyobb teljesítményű mobil SoC-jét, a 64 bites nyolcmagos Snapdragon 810-et, mely elsőként az idén év elején a boltokba érkező LG G Flex2-ben bukkant fel, illetve ott figyel többek közt a HTC One M9-ben és a Sony Xperia Z4 Tabletben is. De természetesen az igen komoly hőtermelése miatt sokat szidott 810-es Snapi után sem áll meg az élet a chipgyártónál.

A Qualcomm a március elején Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszust használta fel arra, hogy leleplezze vadonatúj felsőkategóriás chipkészletét, mely a keresztségben a Snapdragon 820 nevet kapta. A 820-as modellről eddig viszonylag keveset árult el a cég, azonban a hallgatásnak most vége: a Qualcomm felfedte titkos kártyalapjait. Azt már eddig is tudtuk, hogy míg a Snapdragon 810 20 nanométeres gyártási technológiával készül, az utódja már egy újgenerációs FinFET eljárás segítségével látja meg a napvilágot a gyártósorokon, és természetesen elődjénél kisebb, 14-16 nanométeres csíkszélességgel rendelkezik – ennek köszönhetően növekedhet a teljesítmény, illetve csökkenhet a fogyasztás.

 

A 64 bites chipset szakít a sokat szidott Cortex magokkal, és maximum 3 GHz-es órajelű Kryo (ARMv8) processzormagokat vonultat fel – minden valószínűség szerint négyet. Vadonatúj fejlesztés az Adreno 530-as grafikusgyorsító, mely az ígéretek szerint az elődjénél, vagyis az Adreno 430-nál 40 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt, miközben a fogyasztása 40 százalékkal alacsonyabb. Teljesen új az ISP (Image Signal Processor), vagyis a képfeldolgozó processzor, mely immár hibrid autofókusz támogatással bír, jobb low-light képminőséget biztosít és a GPU segítségével egyfajta “szoftveres optikai zoomot” tesz lehetővé. Az új ISP a Snapdragon 810-ban lévő társához hasonlóan két hátsó kamerát támogat, azonban ezek fókusztávolsága immár akár eltérő is lehet.

Az eldőjénél sokkal kevesebb hőt termelő Snapdragon 820-ra épülő első okostelefonok, illetve tabletek várhatóan a jövő év első felében bukkannak majd fel a kereskedelmi forgalomban. Eközben persze a riválisok sem tétlenkednek, hiszen a Samsung már javában fejleszti a Galaxy S6-ban lévő Exynos 7420-as SoC utódját, a MediaTek boszorkánykonyhájában pedig készülőben van a tízmagos Helio X30 chipset.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik