Úgy tudni, az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat valamint egy tisztújítást.
Operaházi bohózat, kirúgott és a helyükön tartott igazgatók, patthelyzet a Zeneakadámiával, út szélén hagyott független színházak, és nagy tervek a kultúra központosítására – csokorba szedtük Csák János rövid miniszterségének emlékezetes ügyeit.
Bejelentette, hogy a lemondáson gondolkodik, miután korrupciós vádak vetődtek fel a feleségével szemben. Minden jel szerint ez azonban megint csak egy ügyes stratégiai húzás volt tőle.