Szórakozás

Benkő Dániel élő adásban simogatta és masszírozta az ő Bazsarózsájának lábait

24.hu
24.hu

2017. 06. 13. 13:48

Korábban a témában:

A lantművész és fiatal barátnője már hetek óta kapcsolatukkal parádéznak a sajtóban. Benkő Dániel és az általa csak Bazsarózsának nevezett lány állítólag már két éve együtt vannak, és most közös gyereket is szeretnének, amivel csak olajat öntöttek a tűzre.

Hogy pontosan mi is a céljuk újabb és újabb szürreális tévés szerepléseikkel  – Hujber-féle magasságokba emelkedve – az valószínűleg soha nem fog kiderülni, de most ismét lerakták a névjegyüket a Fem3 Café stúdiójában. A rendkívül kényelmetlen 9 és fél perces interjú azzal indult, hogy a 19 évesnek vallott – valójában 25 közeli – táncoslány ledobta a cipőit, mondván, hogy nagyon fájnak a lábai, majd a kanapén elterülve Benkővel masszíroztatta és simogattatta magát a riport végéig.

Sok konkrétum ezúttal sem derült ki a szereplőkről, sem a kapcsolatukról, ahogyan továbbri is homály fedi azt is, hogy ki hány éves, de Bazsarózsa elmondta, hogy miért olyan különleges a viszonyuk.

Ez egy karmikus állapot. 100 évente egyszer, ha összejön egy ilyen mester-tanítványa kapcsolat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. július 2.
A 21. Budapest Pride felvonulás az Oktogonnál 2016. július 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.