Szórakozás

Fél fülére megsüketülve zenél Szörényi Szabolcs

Újra koncertet ad a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, a Fonográf. Másfél évtizedes kihagyás után mind a hatan ott lesznek a visszatéréskor, két évvel ezelőtti visszavonulása ellenére Szörényi Szabolcs is a húrok közé csap. A zenész annak ellenére áll színpadra, hogy  2013-ban egyik napról a másikra elvesztette az egyik fülére a hallását, reggel úgy kelt fel, hogy félig süket lett.

“Ragaszkodtam hozzá, hogy minden régi tag a színpadon legyen, Szabolcs testvérem is. Szabolcsot megkérdeztük, hogy vállalja-e a fellépést, és ő igent mondott, de szerintem nem fogja sajnos a koncert egyetlen percét sem élvezni. Úgy kell majd koncentrálnia, mint egyikünknek sem, tőle kegyetlen módon elvette a sors az örömzenélés élvezetét. Ezzel együtt is, természetesen nagyon örülök neki, hogy ott lesz mellettem, ahogy ott volt az elmúlt fél évszázadban mindig”

– mondta a Borsnak Szörényi Levente, akinek már nincsenek nagy tervei.

“Én már lassan lezárok. Azért állunk össze a Fonográffal, hogy csináljunk egy emlékezetes bulit. A swing is egy olyan kaland, amire mindig is vágytam. Szeretném látni az unokáimat felnőni, ott lenni az érettségi bankettjükön… már nem tervezek semmit. Nem azt mondom, hogy búcsúzom, egyszerűen igyekszem elvarrni a szálakat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik