Szórakozás

Pápai Joci már 13 éve nem alszik együtt a feleségével

A Dal 2017 nyertesének most minden idejét az Eurovízióra való felkészülés tölti ki. Nem véletlenül, hiszen Pápai Jocinak még a brit sajtó szerint is esélye lehet a kijevi győzelemre.

Az énekes azonban nem csak az utóbbi hónapokban temette magát a munkába, hosszú évek óta keményen dolgozik. Emiatt feleségével már 13 éve külön alszanak. Amióta ugyanis megszülettek a gyerekek, az asszony velük alszik, hogy Pápai nyugodtan dolgozhasson.

Mióta megszülettek a gyerekek, nem alszunk együtt a feleségemmel. Lehet, hogy már nem is tudnám megszokni, hogy éjszaka mellettem fekszik. Ő a kicsikkel aludt, engem pedig hagyott a másik szobában pihenni, aztán az életritmusunk is más

– mondta a Story magazinnak az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik