Szórakozás

David Beckham 11 éves fiának már saját dala van

Victoria és David Beckham gyerekei úgy tűnik, saját teljesítményük nyomán szeretnének ismertek lenni, ezért bele is vágtak karrierjük építésébe. A legidősebb fiú, a 17 éves Brooklyn a napokban jelentette be, hogy jövő év májusában kiad egy könyvet. Egészen pontosan egy fotókönyvet, “Amit én látok” címmel. A 2017 májusára tervezett kötet 300 képet tartalmaz majd.

Eközben a legkisebb fiú, a 11 esztendős Cruz is bejelentést tett, ő ugyanis leszerződött egy zenei menedzserrel, akivel már fel is vették a legelső a dalt, ami egy karácsonyi dal – írja a JustJared. Mindezzel ráadásul egy jótékonysági szervezetet támogatnak.

Nagyon izgatott vagyok, hiszen a két kedvenc dolgomról van szó: az éneklésről és a karácsonyról. Nagyszerű, hogy összehoztuk ezeket, ráadásul az ebből befolyó pénz jótékonyságra megy

– nyilatkozta Cruz Beckham.

A kissrác egyébként nem az egyetlen a családban, aki jótékony célt szolgál munkájával. Édesapja, a sztárfocista az UNICEF kampányában pózol félmeztelenül, így harcolva a gyermekbántalmazás ellen.

Special time ✨Kisses VB x

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által közzétett fénykép, 2016. Nov 1., 15:51 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik