Szórakozás

Demcsák Zsuzsa szerint érthetetlen Kasza Tibi viselkedése

Múlt szombaton, a Star Academy legutóbbi döntőjében felhangzott egy régi Crystal dal, amelyet Pásztor Anna némi iróniával a mondandójában értékelt. Ez azonban cseppet sem tetszett Kasza Tibinek, ezért közösségi oldalán jól meg is mondta a magáét az énekesnőnek.

Szomorúan láttam ma este, hogy a Crystal egy olyan dalába törölte bele a lábát Pásztor Anna, ami az év slágere volt és amire igenis büszke vagyok zeneszerzőként/szövegíróként. A Sosem múlik el című dalunk elhangzása után módszeresen alázta a Crystal-t és a dalt is…

– írta Tibi, akinek bejegyzése aztán kommentcunamit indított el, amiben szétszedték a tehetségkutató tanárát.

Annát egyébként nem viselte meg kifejezetten a dolog. A Mokkában elmondta, hogy már hozzászokott a megjegyzésekhez, ráadásul az is kiderült, hogy a műsor után felhívta Tibit, aki nagyon kedves és aranyos volt vele, így sikerült megbeszélniük a dolgokat.

Demcsák Zsuzsa ekkor fakadt ki végképp. Szerinte ugyanis nem normális az a kettősség, amit Kasza művelt.

Jajj istenem. Ez a  kettősség az, amit én nem értek. Nyílt levélben mondanám el neked, hogy milyen rossz műsorvezetőnek tartalak, miközben naponta itt smúzolok veled. Ez így nem járja. Vagy-vagy

– mondta Demcsák műsorvezetőtársához fordulva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik