Szórakozás

Demcsák Zsuzsa már megint alázta interjúalanyát

A Mokka minden nap meghív valakit a Sztárban sztár hamarosan induló új évadjának versenyzői közül. Szerdán Kecskés Tibor, azaz Kefír mesélt arról, hogy hogyan készül a show-ra. Elmondta, hogy a felkérés épp nyaralás közben érte, ami után azonnal elhatározta, hogy fogyókúrába kezd. Azóta hat kilótól sikerült megszabadulnia, majd mielőtt folytathatta volna, Demcsák Zsuzsa közbevágott.

Ha szabad mondanom, még mindig egy picit van rajtad, nem?

– szegezte az énekesnek a kérdést Zsuzsa, aki mellett műsorvezetőtársa is csak huhogott és nevetett kínjában.

Kefír jobb híján helyeselt, majd azzal folytatták, hogy a diéta alatt miket eszik. Kiderült, hogy kiiktatta a szénhidrátot, így köret nélkül eszi a steak jellegű húsokat. Ekkor következett megint Demcsák, aki visszakérdezett: “a vörös húsokat?” Kefír ezután magyarázkodni kényszerült: “Inkább akkor úgy mondom, hogy a grillezett húsokat.” Majd a műsorvezető fölényesen elmormolta: “Az más, igen…”

A roppant kínos interjú azonban itt nem ért véget. Demcsák többször is megszakította a beszélgetést, hogy a Rióból hazatérő sportolók gépét nézhessék. Majd, mintegy mellékesen újra visszafordult az énekeshez:

Ami nagyon nagy dolog szerintem, hogy az elmúlt években nem nagyon lehetett hallani rólad és ez egy óriási lehetőség neked, hogy meg tudd mutatni, mi van benned

– közölte Zsuzsa Kefírrel, aki elmondta, hogy eddig is futott a szekere, csupán a bulvárlapokból vonta ki magát, aminek örül is, hiszen nem szeretné, hogy csak a magánéletéről szóljanak a hírek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik