Szórakozás

Farm: Megvan a három döntős

Szombaton este a Farm utolsó előtti adását láthatták, akik az RTL Klub-ra kapcsoltak. Bár már mindenkinek a finálé körül jártak a gondolatai, az utolsó párbaj is tartogatott meglepetéseket.

Cintia még pénteken saját magát választotta ki az egyik párbajozónak, ellenfelének pedig szombaton Attilát nevezte meg. Indoklása szerint azért, mert benne látta a legnagyobb ellenfelet, és azt is hozzátette, hogy nagy eséllyel le is tudja győzni.

Persze ehhez Attilának is volt egy-két szava. A finálé előtti utolsó párbaj nagyon kemény feladatot rejtett: a két játékosnak egy sártengerben kellett téglák után kutatnia, amelyekben kulcsokat rejtettek el. A kulcsokkal egy ajtót kellett kinyitniuk, azon átrohanva tüzet kellett csiholniuk, majd egy égő fáklyával a sártengerben visszafutva kellett tüzet gyújtaniuk. Attila ezúttal lassabb volt, még akkor sem sikerült átjutnia az ajtón, amikor Cintia meggyújtotta a fáklyáját. Amikor a lány elindult vissza az árkon keresztül, Attila feladta a játékot és átkísérte, a végén pedig nagy ölelkezéssel gratulált Cintiának.

Így tehát kialakult a Farm fináléjának végső mezőnye: Cintia mellett döntős lett Gábor és Gergő is. Vasárnap a nézők döntenek a végső győztes személyéről.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik