Szórakozás

Kulka János abbahagyja a színészetet, ha felépül

Kulka János egy hónappal ezelőtt kapott agyi infarktust. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült túljutnia az életveszélyen, hosszú rehabilitáció vár rá, de a korábbi aggasztó hírekkel ellentétben minden esélye megvan a teljes felépülésre.

A Bors úgy tudja, a Kossuth-díjas színésznek már tervei is vannak a jövőre nézve: barátai, ismerősei körében nyílt titok, s állandó beszédtéma, hogy Kulka János szeretne fokozatosan lemondani a színházi és színészi szerepeiről, s inkább a zene, az éneklés felé fordulnia.

A lap szerint ennek oka, hogy Kulka egy ideje pedig úgy érzi, nincs már számára kihívás a prózai színpadon. Nemrég önálló estje volt a Művészetek Palotájában, ahol erre az alkalomra szerveződött zenekarával az egész nézőteret megtöltötte. Két CD-je is megjelent, az egyik 1994-ben, a másik 2010-ben, Dés László és Zorán is írt már neki számokat. Legszívesebben francia sanzonokat és dzsesszt énekel, de az operák sem állnak messze tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik