Szórakozás

Zalatnay Cinire nem kíváncsi régi szerelme

24.hu
24.hu

2016. 03. 12. 13:16

Korábban a témában:

Brian May, a Quenn egykori szólógitárosa Budapesten adott koncertet, amelyen a magyar énekesnő is szívesen részt vett volna. Zalatnay Cini, aki régen arról nyilatkozott, hogy közeli kapcsolatban állt az angol zenésszel, most szerette volna feleleveníteni a viszonyt egy színfalak mögötti találkozó keretében, de erre esélyt sem kapott.

A Bors informátora szerint Cini a koncertszervezőkkel vette fel a kapcsolatot a találka reményében, de May – aki évekkel ezelőtt közölte, nem cseng számára ismerősen a Zalatnay név – menedzsmentje elutasította a kérést. Pedig a magyar sztárnak kapóra jött volna a viszontlátás, ugyanis már tárgyal az Édes Élettel, a realityben pedig jól mutatott volna az összeborulás.

Mindezek ellenére vagy éppen a felsülés miatt, az énekesnő azt mondja, ő nem is kereste fel a gitárost. “Én személyesen nem kerestem senkit. Tíz éve nem láttam őt, és nem is tartjuk a kapcsolatot. Az sem titok, boldogan találkoznék vele, ha ő ezt szeretné, és meg is talál, ha akar. De ez a találkozó akkor sem a sajtó részére, és a sajtó előtt történne. Nyolcvanszor hallottam már a számait élőben, és egyébként is, pénteken és szombaton is koncertem van” – mesélte a napilapnak Zalatnay.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.