Szórakozás

Kitették Szíj Melinda szűrét

szíj melinda (szíj melinda, )
szíj melinda (szíj melinda, )

Elvesztette munkáját az egykori megasztáros, de nem kell aggódnia, a Bábolna IKR jogutódja számít a munkájára.

„Ma utószor gördül be kicsi kocsim a nagyigmándi műszaki központ parkolójába. 20 esztendő után fájó szívvel búcsúzom második otthonomtól, szeretett munkahelyemtől, munkatársaimtól. A feledhetetlenül sok szépet és jót, amit itt kaptam, a következő dallal szeretném megköszönni, kívánva szerencsés életutat minden IKR-es kollégának. Tisztelettel: Szíj Melinda.”

Ezekkel a sorokkal emlékezett meg tegnapi napjáról a magyar Susan Boyle – írja a Bors.

A kirúgás oka, hogy csődeljárás zajlik a Bábolna IKR Zrt. ellen, de jó hír, hogy Melindának nem kell elkeserednie. A napilapnak ugyanis nyilatkozott a cég jogutódjának ügyvezetője, aki számít az énekesnő munkájára.

“Melindát januártól várjuk a cégünkhöz. Már előkészítés alatt van a felvétele. Kiváló munkaerő, alázattal is végzi a munkáját, így mindenképpen szükségünk van rá. Várjuk a hívását” – mondta Nagy Lajos.

Szíj Melinda korábban egyébként úgy nyilatkozott, hogy nem tudja elképzelni, hogy otthagyja a traktorgyárat, ahol már a Megasztár előtt is dolgozott. Számára természetes, hogy hétvégente fellép, hétfőtől pedig ismét szorgos hangyaként dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik