Szórakozás

Emiatt bírálják a szexi Bódi Sylvit

Nem ez az első eset, hogy Bódi Sylvi a környezetvédelemért kampányol. A modell most fityiszt is mutat az egyik benzinkúthálózatnak.

Szinte nincs olyan környezetvédelmi kezdeményezés, amely mellé ne állna oda Bódi Sylvi. A modell már egy ideje együtt dolgozik a Greenpeace-szel, így szinte minden megmozdulásban részt vesz, mely jobbá teheti Földünket. Így van ez most is, amikor Sylvi az Északi-sarkkörért kampányol.

A modell örömmel adta az arcát és a nevét ahhoz a kampányhoz, amelyben az egyik benzinkúthálózat bojkottjára szólítanak fel. Sylvi és a környezetvédők ugyanis szeretnék jobb belátásra bírni a cég tulajdonosait, hogy hagyjanak fel a sarkkörön végzett fúrásokkal.

Persze a modell ezt a húzását sem úszta meg rosszindulatú megjegyzések nélkül. A ruhatervezőként is dolgozó Sylvit ugyanis többen bírálták, hogy egy nagy fogyasztású autót tol a kampányfilmben, melynek rendszáma az ő nevére utal. A modell elismerte, hogy az autó nem a legjobb választás. Ugyanakkor hozzátette, a négykerekű legalább hétéves és csak nagyon ritkán használja. Mivel most már igazán környezettudatosan gondolkozik, így ha a jövőben autóvásárlásra adja a fejét, biztos, hogy hibrid vagy elektromos autót vásárol majd. A kampányfilmet ide kattintva tekintheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik