Foci

Életet mentett a magyar játékvezető az utánpótlásmeccsen

A focibiro.hu cikke szerint Molnár László játékvezető lélkjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia a Budaörs-Vác mérkőzésen az MLSZ Ifjúsági III. osztályú bajnokság, Közép A-csoportjának 12. fordulójában, szombaton. A 9. percben, 1-0-s állásnál két váci játékos, Bertalan Márton Bálint és Varga Gábor akarta megszerezni a labdát, szerencsétlenül ütköztek és mindketten súlyos fejsérülést szenvedtek.

Egyből látszott, hogy nagy a baj, a civilben tűzoltóként dolgozó Molnár László pedig azonnal Varga segítségére sietett, aki „lenyelte a nyelvét” és a feje is erősen vérzett.

„Az ilyenkor kötelező protokoll szerint stabil oldalfekvésbe helyeztem és a nyelvét kihúzva a földön rögzítettem. A mentők kiérkezéséig segítségemre volt kollégám, 2. számú asszisztensem, Fenyvesi Szabolcs, és természetesen a hazai és a vendégcsapat vezetői is minden tőlük telhetőt megtettek a segítségnyújtás érdekében. Az 1. számú asszisztensem, Fuhrmann Patrik Bence a váciak másik sérült labdarúgóját, Bertalan Márton Bálintot látta el és kísérte a kispadhoz. Esetében is nyilvánvaló volt, hogy nem tudja, hol van. Végül az egyik szülő hívta ki a mentőket, mintegy 20 perc telt el a kiérkezésükig, és mindkét srácot kórházba szállították” – mondta Molnár László, aki azt is elárulta, annyi borzalmat látott már munkája során, hogy a mostanihoz hasonló történések láttán nem esik pánikba, hanem inkább tettekre sarkallják.

A történtek után megkérdezte a váciak vezetőedzőjét, hogy képesek-e olyan lelkiállapotban folytatni az összecsapást, mire nem volt a válasz. Így félbeszakította a mérkőzést.

Most is úgy érzem, ez volt a lehető legjobb döntés, amit tehettem. Legjobb tudomásom szerint a két játékost megfigyelésre bent tartották a kórházban.

Az esettel kapcsolatban Molnár László egy fontos dologra is felhívta a figyelmet:

„Ezzel a szomorú esettel kapcsolatban tanulságként annyit szeretnék mondani – és itt most külön is hangsúlyozni szeretném, hogy nem a budaörsi feltételekről van szó, hiszen a helyiek minden szükséges eszközt, mentőládát és hordágyat biztosítottak –, hogy számos alkalommal találkozom elégtelen körülményekkel, legyen szó felnőtt vagy éppen utánpótlás mérkőzésről. Sok helyen üres vagy csaknem üres mentőláda és viseltes hordágy áll csak a csapatok rendelkezésére, amelyekkel aligha volna kivédhető, ha bármi komolyabb baj történne…”

Októberben Diósdon, egy U15-ös mérkőzésen egy másik játékvezető, Kiss Tibor Zoltán mentette meg egy 14 éves labdarúgó életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik