Sallai Roland a Puskás Akadémiától a ciprusi APOEL-hez került augusztusban, az átigazolási időszak végén.
Rolandnak reális esélye van beverekedni magát a ciprusi kezdőbe, a Bajnokok Ligájában pedig olyan csapatok ellen léphet pályára, mint a Real Madrid, a Borussia Dortmund vagy éppen a Tottenham Hotspur.
– mondta a klubváltásról Sallai nagybátyja, Sándor a Rangadó.hu-nak.
Az édesapja mellett mind a mai napig kikéri az én véleményemet is. Próbáltam őt hasznos útravalókkal ellátni, felhívtam a figyelmét arra, hogy új csapatán belül hamar fogadtassa el magát. Fontos, hogy minél hamarabb akklimatizálódjon, ismerje meg a standard játékosokat, ők is ismerjék meg Rolit, hiszen a pályán csak így tudják őt elfogadni. Ha kialakul a kölcsönös bizalom, tömni fogják a labdákkal, ebben nincs kétségem.
– tette hozzá az ötvenötszörös válogatott Sallai Sándor.
A főhős maga telefonon azt mondta a nagybátyjának, hogy hihetetlen kemény edzéseik vannak, és fizikálisan van némi lemaradása.
Ez keveseknek adatik meg, ő pedig még mindig csak húsz esztendős, csodát várok tőle. Ha azt a tudást, ami birtokában van, ki tudja vinni a pályára, akkor valóban csodálhatjuk őt és büszkék lehetünk rá
– zárta mondandóját Sallai Sándor.