Foci

Utálni lehet Wayne Rooney-t, de leírni soha

Soha nem volt olyan jóban a labdával, mint Lionel Messi, soha nem volt olyan elhivatott, mint Cristiano Ronaldo, de Wayne Rooney az angol labdarúgás legtehetségesebb fiataljából az ország történetének egyik legjobb futballistává vált. Hogyan csinálta? Tank módjára gázolt át a világ futballján, hiába mondtak le róla többször is pályafutása során, mindig bizonyította, hogy van visszaút. Legyen szó akár a karrierjéről, akár a magánéletéről. Most nevelőegyesületében, az Evertonban cáfol rá a fizikára, a biológiára és a fröcsögő ellenszurkolókra. Teszi ezt közel a harminckettőhöz.

Nem rossz egy olyan embertől, akinek már lecsengett

Wayne Rooney idei második, karrierje 200. Premier League-góljával 1-1-es döntetlent ért el a Ronald Koeman vezette Everton a Pep Guardiola irányítása alatt álló manchesteri kirakatcsapat, a Manchester City otthonában a PL második fordulójában. Mindezt úgy, hogy az Everton szerezte meg a vezetést, és a City Sterling révén csak nagy nehézségek árán – igaz, emberhátrányban – tudott egyenlíteni. Az angol sajtó és a Twitteren aktív szurkolók megőrültek, néhányan már GOAT-nak, azaz minden idők legjobbjának titulálták Rooney-t, mások szerint „mondhatsz bármit, de a 200 gól önmagáért beszél.”

Nem rossz egy olyan embertől, aki nincs formában; aki nem elég jó ahhoz, hogy pályára lépjen. Mindig beleadtam mindent a csapatomért, ez most sincs másképp

– szúrt oda kicsit Rooney a benne kétkedőknek a manchesteri meccs után.

Az Evertonnál félistenként kezelik a 13 év után hazatért focistát (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

A hétfő este – és eddig az angol nyár is – egyértelműen Wayne Rooney-ról szólt, akit sokan a Manchester Unitednál eltöltött évei alatt sem tartottak sokra, noha a klub történetének legeredményesebb játékosaként (253 gól) távozott tizenhárom szezon után, 2017 nyarán. Olyan játékosoknál szerzett több találatot, mint Sir Bobby Charlton, Dennis Law és George Best. Noha a Sir Alex Ferguson utáni években valóban úgy tűnhetett, lefőtt számára a kávé, azért csak összehozott 2013 óta 56 gólt Manchesterben. Most pedig ott tartunk, hogy egy esetleges válogatottmeghívó sem lenne meglepetés Gareth Southgate szövetségi kapitánytól.

Meglátjuk. Most a klubomra, az Evertonra fókuszálok, de biztosan beszélek a kapitánnyal a következő hetekben, és eldöntjük, mi legyen

– mondta a 119-szeres angol válogatott meccsen 53 gólos, angol csúcstartó futballista.

De hogy is hódította meg a világot a sokak által csak élőtanknak, vagy Shreknek becézett, csúfolt, gúnyolt támadó? Ahogy minden út Liverpoolba vezet, úgy minden Liverpoolban is kezdődött el.

Paul Gascoigne óta nem volt ekkora tehetsége Angliának

Ahogy az angol futballban otthonosan mozgó szakíró, Kele János (s)írta néhány hete, a végül rossz útra tért Paul Gascoigne óta nem volt Rooney-hoz hasonló reménysége Angliának. Rooney tízévesen kezdett az Everton akadémiáján, és a 17. születésnapja előtt néhány hónappal, 2002 nyarán már be is mutatkozhatott a Premier League-ben. Nem sokkal később, 2003 februárjában az angol válogatottban is pályára léphetett: 17 évesen és 111 naposan. Se előtte, se azóta nem debütált fiatalabb játékos a nemzeti együttesben. De ő nem állt meg egy rekordnál: a macedónok elleni, 2004-es Eb-selejtezőn ő lett minden idők legfiatalabb gólszerzője is az angol válogatott történetében.

Az már az első két PL-szezonjában látszott, hogy agilis, agresszív, tankszerű támadó, aki mindenét kirakja a pályára. Angliában közelről figyelték őt, hiszen régóta vártak már egy igazi vezérre, egy szupersztárra, akinek segítségével Anglia klub- és válogatott szinten visszaülhet oda, ahova a szigetország lakói szerint való: a világ tetejére.

Itt még Rio Ferdinand ellen, de kicsivel később, már csapattársakként igázták le a PL-t és Európát (Photo by Gary M. Prior/Getty Images)

Wayne Rooney első, profik között eltöltött evertoni korszaka két évig tartott: a Manchester United 2004 nyarán 25,6 millió fontért megszerezte a játékjogát. Érdekesség, hogy a manchesteri ajánlat előtt befutott egy a Newcastle Unitedtől is, de az „csak” 20 millió fontot jelentett volna az Evertonnak, így meghiúsult az üzlet. Pedig sokan megnézték volna, hogy a liga történetének legeredményesebb játékosával, a 260 gólos Alan Shearerrel milyen párost alkothatna Rooney.

Nagyon izgatott vagyok, hogy megszereztük az utóbbi 30 év legígéretesebb angol futballistáját

– nyilatkozta az átigazolást követően Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere.

Ferguson később azt is elmondta, a támadó többször is kikosarazta őt, négy évébe telt, hogy meggyőzze, Manchesterben a helye. A többi már történelem.

Nagyon hamar vezérré vált a Unitedben, a későbbi sikerekben óriási szerepe volt (Photo by Laurence Griffiths/Getty Images)

Wayne Rooney a Manchester Unitedben (2004-2017)

Összesen: 559 mérkőzés/253 gól.
Premier League: 393 meccs/183 gól.
Európa: 98 meccs/39 gól.

Sikerei
Bajnokok Ligája-győzelem (1)
– 2007-2008
Premier League-győzelem (5) – 2006–2007, 2007–2008, 2008–2009, 2010–2011, 2012–2013
FA Kupa-győzelem (1) – 2015–2016
Európa Liga-győzelem (1) – 2016-2017

A fantasztikus pályafutását több magánéleti kisiklás is kísérte, így a pályán mutatott viselkedése és mentalitása mellett emiatt is annyira megosztó a szurkolók körében. A legnagyobb botrány akkor tört ki körülötte, amikor bevallotta: feleségét egy prostituálttal csalta meg. Akkor a híresen szenzációhajhász brit média hetekig, hónapokig Rooney magánéletével volt tele, így ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy többen nehezen viselték az amúgy a pályán jól teljesítő, már 20-as évei közepén is kicsit kopaszodó játékos jelenlétét. Rooney személyisége miatt egyszerűen soha nem lehetett „PR-sablon”. A marketingértékét góljai felfelé, magánéleti zűrjei és az utolsó manchesteri évek brutális fizetései lefelé tolták.

Fiatal és hülye voltam, az volt az az idő, amikor teljesen értetlenül viselkedtem, de ez még az előtt volt, hogy lenyugodtam a feleségem mellett

– mondta Rooney az afférról.

Az ellenfél szurkolóinak inkább valószínűleg az csípte a szemét, hogy a támadó mindig is életveszély volt a csapatukra nézve. Jobb lábbal 156-szor, ballal 23-szor, fejjel 21-szer talált kapuba a Premier League-ben, de az ollózás sem okozott neki gondot, sőt. Manchester kék felén a mai napig forgolódnak a legnagyobb ultrák, hogy a fenébe is történhetett mindez:

Lehet utálni, de hiba nem tisztelni

Az Evertonban fiatalon berobbanó, a Manchester Uniteddel mindent megnyerő, majd 2017 nyarán a kezdeti sikerek színhelyére hazatérő csatár valóban nem egy PR-főnyeremény, de kicsit olyan érzése van az embernek, hogy ő is egy közülünk. Csak éppen ő tud focizni is. Nagyon.

Egy népmesei hős, aki nem volt még 20 éves, amikor egész Anglia terhét a vállára vette. A válogatottal soha nem sikerült nagy sikert elérnie, de a válogatott képe, és kicsit tán a felfogása is más, amióta nem játszik a nemzeti tizenegyben. Ez, ugye, ahogy már korábban említettük, még megváltozhat.

Wayne Rooney soha nem volt olyan értékes reklámarc, mint Cristiano Ronaldo, és soha nem láttuk megbolondítani a védelmet úgy, mint Lionel Messi. De ha nem figyelünk rá eléggé, és szépen-csendben abbahagyja, sokáig nem fogunk látni ilyen adottságokkal, ilyen mentalitással rendelkező angol futballistát sem.

Azon pedig el lehet gondolkodni, mit jelent az egyetemes labdarúgásnak, hogy Rooney nem Kínába ment egy halom pénzért, hanem hazatért. És ha minden igaz, otthon is fejezi be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik