Foci

Kihirdette Bernd Storck a 26 fős bő keretét a lettek és a portugálok ellen

Az andorrai 0-1-es blamázs után augusztus végén és szeptember elején lép pályára ismét tétmeccsen a Bernd Storck vezette magyar labdarúgó-válogatott. A német edző végül maradt a posztján, és ki is hirdette a 26 fős bő keretét, amelyben egy-két meglepő név is feltűnik. A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak kis magyarázatot is adott a névsor mellé.

Szerencsére külső körülmények nem befolyásolták a keret összeállítását, így az Eb-csapatból jó néhányan ismét velünk lesznek. Ezúttal 26 fős keretünk van, hiszen két mérkőzést is játszunk, a magas létszám pedig lehetőséget ad változtatásokra, ha ez szükséges lesz, és így felkészülhetünk minden helyzetre. (…) A kerettagoknak profi módon kell készülniük a mérkőzésekre, hiszen a nemzetközi meccsek színvonala, elvárásai magasabbak, mint a hazaiaké. Vannak visszatérőink és vannak újoncaink is, akiket igyekszünk integrálni a keretbe, valamint szeretném megismerni őket emberileg és természetesen profi labdarúgóként is

– mondta Storck, aki hozzátette, az elsődleges cél jelenleg a lettek elleni augusztus 31-i vb-selejtező.

A válogatott ideiglenesen nélkülözni kényszerül Nikolics Nemanját, aki lemondta a válogatottságot, hogy a klubjával, a Chicago Fire-rel felkészüljön a MLS további küzdelmeire.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Botka Endre (Ferencváros)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Yanbian)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Vahda)
Elek Ákos (FK Almaty)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Kleinheisler László (Asztana)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)
Nagy Ádám (Bologna)
Nagy Dániel (Újpest FC)
Pátkai Máté (Videoton FC)
Stieber Zoltán (DC United)
Varga Roland (Ferencváros)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Priskin Tamás (Ferencváros)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik