Foci

Honvéd: Az NB I-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 06. 19. 14:25

Korábban a témában:

Hétfőn sorsolták ki a labdarúgó Bajnokok Ligája első és második selejtezőkörének párosításait, a magyar bajnok Budapest Honvéd utóbbiban száll be a küzdelmekbe. Már amikor leszűkítették a lehetséges ellenfelek listáját lehetett tudni, hogy nehéz dolga lesz a kispesti együttesnek, végül Korhut Mihály csapatával, az izraeli bajnok Hapoel Be’er Shevával került össze a Honvéd.

Nehéz lesz. Ez egy nehéz sorsolás, mert az izraeli csapat nagyon erős együttes. Tavaly játszottak az olasz Interrel és 2-0-ra nyertek Milánóban. Izraelben jó a futball minősége, egy futballországról beszélünk. A büdzséjük magasabb, mint a miénk, de ennek ellenére még így is 50-50 százalék az esély a továbbjutásra. Az NBI-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden

mondta a kispestiek honlapjának a Honvéd nemrég kinevezett vezetőedzője, a holland Erik van der Meert.

A büdzsé kapcsán arra utalt, hogy a Videoton és a Ferencváros például három-négyszer több pénzből gazdálkodott 2016-ban (a beszámolók alapján), mint a kispestiek, mégis utóbbi lett az NB I bajnoka.

A Hapoel elleni párharc első mérkőzését július 11-12-én rendezik Izraelben, a visszavágó egy héttel később, 18-19-én lesz majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.