Foci

Premier League: mellőzött csatára nyerte meg a bajnoki címet a Chelsea-nek

A Chelsea annak tudatában lépett pályára a West Bromwich Albion otthonában a Premier League 37. fordulójában, hogy ha nyer, megnyeri az angol labdarúgó-bajnokságot. A találkozót megelőzően Antonio Conte csapata hét ponttal állt a Tottenham előtt, egy-egy pótlásra váró mérkőzés miatt három bajnokival a vége előtt.

Az összecsapás első félidejében nem meglepő módon a vendégek játszottak fölényben, többet birtokolták a labdát, volt néhány veszélyes lövésük, de a gól elmaradt.

Az első 45 percben a Chelsea-nél 71 százalékban volt a labda, míg 322 alkalommal passzoltak, szemben a hazaiak 121 átadásával.

A második játékrész egy nagy Ben Foster-védéssel indult Victor Moses fű alatt surranó próbálkozása után. Az 53. percben Eden Hazard adott középre, az egyik menteni igyekvő hazai játékos a saját kapuja felé továbbította a labdát, de a gólvonalon álló csapattársa menteni tudott.

A 70. percben a semmiből majdnem megszerezte a vezetést a West Brom, Salomon Rondon egyedül törhetett kapura, de Cesar Azpilicueta utolérte és blokkolni tudta a venezuelai csatár lövését. A 72. percben teljesen eltolódott a vendégek védelme, de Jake Livermore nem talált kaput ígéretes helyzetben.

A 82. percben aztán jött a bajnoki címet jelentő gól. Gary Cahill rossz lövése egy védőn megpattant, Azpilicueta még elcsípte a vonal előtt és középre adta, a cserecsatár, Michy Batshuayi estében a kapuba továbbított (0-1).

Érdekesség, hogy a belga csatár nem sok lehetőséget kapott a bajnokságban, a Premier League-ben egyszer sem volt kezdő, de találkozót megelőzően 17 meccsen lépett pályára, de csak 109 percet játszott és egy gólt lőtt, még a második fordulóban a Watford ellen.

A Chelsea története hatodik angol bajnoki címét szerezte, a PL-érában az ötödiket. A londoni gárda ezt megelőzően két éve volt aranyérmes, akkor még José Mourinho irányításával. 

A forduló másik péntek esti mérkőzésén az Everton hazai pályán 1-0-ra győzött a Watford ellen. A liverpooli csapatnál kilenc hónap után ismét ott volt a keretben a Ferencváros korábbi játékosa, Muhamed Besic. A hosszú sérülés után visszatérő középpályás a kispadról nézte végig a 90 percet.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Premier League, 37. forduló

West Bromwich Albion – Chelsea 0-1 (0-0)
Gólszerző:
Batshuayi (82.)

Everton – Watford 1-0 (0-0)
Gólszerző: Barkley (56.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik