Foci

Megtalálta Pintér Attila utódját a Mezőkövesd

Tomiszlav Szivics lett a labdarúgó NB I-ben újonc Mezőkövesd-Zsóry FC vezetőedzője. A klub honlapjának keddi beszámolója szerint az 50 éves, szerb-magyar kettős állampolgárságú szakember szerződése 2019 nyaráig szól.

Szivics játékosként megfordult Kecskeméten, ahol később edzőként is tevékenykedett. Az alföldiek az irányításával feljutottak az élvonalba, később pedig Magyar Kupát nyertek. Később a Paks és a Diósgyőr edzője volt, a borsodiakkal Ligakupát nyert és döntőbe jutott a Magyar Kupában. Legutóbb a szerb U21-es válogatott szövetségi edzője volt, de a közelmúltban lemondott posztjáról.

Tomiszlav Szivics elmondta, új csapatának majdnem minden játékosát ismeri, néhánnyal már dolgozott is együtt.

Most vagy soha. Fogadj élőben a Tippmixpron télen is!

“Úgy vélem, az együttesen nem kell sokat változtatni, hiszen a csapat egységét és erejét mutatja a táblázaton elfoglalt ötödik hely, amely nagyon szép siker és gratulálok hozzá Pintér Attila kollégámnak. Az előttünk álló feladatokról tisztább képet kapunk majd január elején, amikor elkezdjük a közös munkát” – tette hozzá Szivics.

A Mezőkövesd előző edzője, Pintér Attila a másodosztályban listavezető Puskás Akadémia csapatát vette át december 22-én.

Edzőváltások az NB I-es szezonban

augusztus 8., Debreceni VSC: Kondás Elemér helyett Leonel Pontes

december 20., MTK Budapest: Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt

december 27., Mezőkövesd Zsóry FC: Pintér Attila helyett Tomiszlav Szivics

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik