Foci

Ritka veszélyes gólörömöt mutatott be a Newcastle játékosa

Az előző bajnokságban még a Newcastle United és a Nrowich City is a Premier League-ben próbált vitézkedni, ám erejük a kieséshez volt csak elegendő. De pont attól, hogy két, nemrég még az első osztályból érkező csapat feszült egymásnak, volt érdekes a The Championship 10. fordulójának szerda esti rangadója.

Nem is csalódott a St. James’ Park 48 236 nézője. Sőt, a végén megőrültek. Történt ugyanis, hogy a 69. percben még magabiztosan 3-1-re vezetett a vendég Norwich. A 71. ben szépített  az első hazai találatot is jegyző Dwight Gayle.

Aztán hiába nyomott Rafa Benitez csapata, a 90. percig nem sikerült az egalizálás, de ami utána történt, arra nyilván még sokáig fognak emlékezni a Newcastle szurkolók.

A ráadásban, a 95. percben előbb Gouffran talált a hálóba, majd alig a középkezdés után Gayle még egyszer megzörgette a norwichi hálót, így a hazaiak megfordították a meccset.

Szegény Gayle mesterhármast lőtt, de a gólörömébe némi üröm is vegyült, lévén csapattársa, Aleksandar Mitrovic szerb szabadcsapatokra emlékeztető harci technikával, a nyakánál rántotta le a földre a hatalmas ünneplésben.

A mérkőzés teljes összefoglalóját itt nézheted meg.

ANGLIA MÁSODOSZTÁLY, THE CHAMPIONSHIP,
10. FORDULÓ, EREDMÉNY:

Newcastle United–Norwich City 4–3
Gól: D Gayle (24, 71, 90+6),Y Gouffran (90+5), illetve G Dorrans (44 büntetőből ), C Jerome (52),J Murphy (69)

Az élcsoport: 1. Huddersfield Town 22 pont, 2. Norwich City 20, 3. Newcastle United 19, 4. Brighton 18, 5. Brentford 17, 6. Bristol City 17, 7. Birmingham City 17, 8. Sheffield Wednesday 17, 9. Reading 17


Ajánlott videó

Olvasói sztorik