Foci

Az Újpest kétszer annyi büntetést fizet a derbi után, mint a Fradi

A házigazda Ferencvárost és az Újpestet is megbüntette kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a két együttes szombati – 3-3-as döntetlennel záruló – bajnoki mérkőzésén történtek miatt.

A zöld-fehéreket a rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért – nem megfelelő ruházat- és csomagátvizsgálásért – 200 ezer forintra büntette a testület az MLSZ honlapja szerint. Az Újpest FC 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, mert szurkolói jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközt használtak, dobtak a játéktérre, és szidalmazták az ellenfelet.

A Videotont vendégül látó Budapest Honvédot 100 ezer forintra büntették, mivel drukkerei szidalmazták az ellenfelet és annak két játékosát.

A Diósgyőr-Debrecen mérkőzéssel kapcsolatban a DVTK-t szurkolóinak megbotránkoztató magatartásáért – más sportszervezet szidalmazása -, valamint a rendnek a mérkőzés lefújása utáni nem megfelelő biztosításáért 100 ezer, a DVSC-t szintén szurkolóinak viselkedése miatt 50 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a testület.

A miskolci találkozón kiállított debreceni Dusan Brkovic és diósgyőri Tamás Márk 1-1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik