Foci

Messi máris meggondolta magát?

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2016. 07. 04. 06:11

Korábban a témában:

Egy hete az argentin labdarúgó-válogatott tizenegyesekkel elveszítette a Copa América döntőjét Chile ellen. Zsinórban a harmadik vesztes fináléja volt az az Albicelestének (2014 vb-döntő, 2015, 2016 Copa-döntő), ami után az egyik büntetőt elhibázó Lionel Messi azt mondta: mindent megpróbált, de láthatóan nem tud nyerni Argentínával, visszavonul a válogatottból.

A La Nacion legfrissebb cikke szerint máris változott a helyzet. A 29 éves játékos állítólag meggondolta magát,

az ősszel pedig visszatér a nemzeti csapatba.

Így is tart egy kis pihenőt, a szeptemberei mérkőzéseket biztosan kihagyja, ez két világbajnoki-selejtező meccset jelentene, Uruguay és Venezuela ellen. A La Nacion úgy tudja, novemberben állhat először ismét a válogatott rendelkezésére.

Messi 2005-ben, épp Budapesten mutatkozott be az argentin válogatottban, azóta 113 meccsen 55 gólt szerzett, ő lett a csapatkapitány. A visszavonulásának hírére felbolydult egész Argentína, a szurkolók, de még az isteni Diego Maradona is arról győzködte, gondolja meg magát. A jelek szerint célba ért az üzenet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.