Foci

Kis híján megégtek a spanyolok Olaszországban

Csütörtökön este rendezték a barátságos játéknap slágermeccsét, az olasz labdarúgó-válogatott ellenfele Spanyolország volt Udinében. Antonio Conte dolgát ugyan sérülések nehezítették a csapat összeállításánál, az olasz kapitány így is meglepte kollégáját, Vicente Del Bosquét, az első félidőben egyértelműen a házigazdák játszottak jobban, igaz ebből nem tudtak előnyt kovácsolni.

A 2013-as, Fehéroroszország elleni találkozó óta először fordult elő a spanyolokkal, hogy egy félidőn át nem volt kapura lövésük.

Az első játékrészben volt egy mókás jelenet is, az egyik asszisztens a földre küldte Del Bosquét.

A második játékrészben sem nagyon változott a játék képe, a 68. percben pedig jött a hazai vezető találat, a csereként beküldött Insigne bevetődve volt eredményes.

Nem tartott sokáig az öröm Udinében, szinte azonnal egyenlítettek a spanyolok a 35 éves Aduriz találatának köszönhetően. Ront az összképen, hogy csapattársa, Morata lesen volt az akció közben, az ő fejesét még védte Buffon, de a kipattanó labdára a veterán csatár ért oda elsőként.

A hajrában Insigne válhatott volna hőssé, ígéretes lövését azonban nagy bravúrral védte De Gea. A Manchester United kapusa egyébként több nagy védést is bemutatott a 90 perc során. A végeredmény 1-1 lett.

Eredmények – barátságos mérkőzések

Csehország-Skócia 0-1 (0-1)
Olaszország-Spanyolország 1-1 (0-0)
Wales – Észak-Írország 1-1 (0-0)
Málta-Moldova 0-0
Észtország-Norvégia 0-0
Görögország-Montenegró 2-1 (0-0)
Törökország-Svédország 2-1 (1-0)
Ukrajna-Ciprus 1-0 (1-0)
Dánia-Izland 2-1 (0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik