Foci

Meg van a téli szünet első edzőkirúgása az NB1-ben

A DVTK az OTP Bank Liga szombati 19., idei utolsó fordulóját követő másnapon útilaput kötött edzője talpára.

Hétfőn 10 órakor a DVTK honlapja egy szűkszavú, kétmondatos hírben közölte: “A mai napon Bekő Balázs vezetőedzői megbízatása a DVTK-nál megszűnt. A döntés azért vált elkerülhetetlenné, mert csapatunk őszi eredményei jelentősen elmaradtak az elvárásoktól.”

A boon.hu már korábban úgy tudta, Bekő Balázzsal mindezt már vasárnap közölte Árki Gábor sportigazgató és a felek mindenben megegyeztek egymással.

Bekő Balázs az idén nyáron vette át a piros-fehérek szakmai vezetését, de csapatával nem tudta teljesíteni azt az ultimátumot, amit a klubvezetés meghatározott az utolsó fordulókra.

A DVTK-nál akár már a héten kinevezhetik az új edzőt. Kapkodniuk azonban nem kell, mivel január elején kezdődik csak a felkészülés.

Edzőmenesztések a 2015/16-os bajnokságban:

augusztus 19.: Videoton FC, Bernard Casoni helyett ideiglenesen Pető Tamás
október 6.: Videoton FC, Pető Tamás helyett Horváth Ferenc
október 19.: Vasas, Szanyó Károly helyett Simon Antal
december 14.: Diósgyőr, Bekő Balázs helyett ?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik