Foci

Két pontjába került a Lokinak a bírói tévedés

Davide Lanzafame  (davide lanzafame, )
Davide Lanzafame  (davide lanzafame, )

A Budapest Honvéd egy erősen véleményes büntetővel mentett pontot a címvédő Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában. 2-2 lett a végeredmény.


Lanzafame harcolta ki a tizenegyest
Fotó: MTI / Beliczay László

Nagyon jól kezdett a Honvéd hazai pályán a címvédő ellen, Marco Rossi csapata pedig már az 5. percben vezetést szerzett, Nagy Gergő értékesített egy kapusról kipattanó labdát (1-0).

Az első félidő első felében a hazaiak domináltak, a Loki csak a játékrész közepe táján rázódott bele a meccsbe, a kezdőben reaktivált Adamo Coulibaly révén pedig veszélyes helyzetei is voltak a vendégeknek. A szünetig fordítani is tudott a DVSC-TEVA, előbb az üresen maradt Pölöskey fejelt a léc alá (1-1), majd a menteni igyekvő Ignjatovic egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába pörgetett (1-2).

A második félidőben a 63. percig kellett várni az első valamire való helyzetig, Czvitkovics éles szögből leadott lövését védte Kemenes. Már-már úgy tűnt, hogy a Loki kihúzhatja a végéig, ám Davide Lanzafame műesését „megette” Farkas Ádám, büntetőt ítélt a Honvédnak, ráadásul ki is állította Nagy Zoltánt. A tizenegyest Martinez értékesítette magabiztosan (2-2).

A 90. percben nagy mázlija volt a Debrecennek, ugyanis Lanzafame elsőre gyengének tűnő, lapos lövése a kapufáról Verpecz kezéra, majd onnan szögletre pattant. Az állás már nem változott, 2-2-vel zárult a mérkőzés.

Eredmény – OTP Bank Liga, 22. forduló

Bozsik Stadion, 1000 néző, Vezette: Farkas Ádám

Budapest Honvéd – DVSC-TEVA 2-2 (1-2)

Budapest Honvéd: Kemenes – Zivanovic, Ignjatovic, Lovric, Alcibiade – Hidi (Bobál, 78.), Vécsei, Nagy G. – Lanzafame, Délczeg (Holender, 56.), Tchami (Martinez, 56.) Vezetőedző: Marco Rossi

DVSC-TEVA: Verpecz – Nagy Z., Máté P., Mészáros N., Ferenczi J. (Szécsi, 66.) – Bódi, Ramos, Korhut, Czvitkovics (Sidibe, 90.) – Pölöskey P. (Simac, 77.), Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Nagy G. (5.), Martinez (76., 11-esből), illetve Pölöskey (34.), Ignjatovic (44., öngól)

Sárga lap: Martinez (68.), Zivanovic (85.), Vécsei (92.), illetve Bódi (31.), Máté P. (39.), Pölöskey (46.)

Piros lap: Nagy Z. (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik