Foci

A Győr ikszelt Szombathelyen

A labdarúgó NB I. 18. fordulójában a Győri ETO 1-1-es döntetlent játszott a Haladás vendégeként.

A második helyen telelő Győri ETO szombathelyi vendégjátéka zárta az első tavaszi fordulót a labdarúgó NB I.-ben. Csertői Aurél csapata annak a tudatában léphetett pályára, hogy szombaton a listavezető Debrecen idegenben legyőzte a Ferencvárost, így már hét pont volt az előnye a hajdúságiaknak az ETO meccse előtt.

Az Aczél-ügy ugyan kissé beárnyékolta a Haladás téli felkészülését, ettől függetlenül nem várt könnyű feladat a Győr együttesére.

A találkozó elején Iszlai próbálkozásánál kellett résen lennie a vendégek kapusának, de az első félidő folytatásában sok helyzet nem akadt egyik oldalon sem. A vezetést így is sikerült megszerezni a Győrnek, a 12. percben Trajkovic az alapvonalról gurított vissza, Ahjupera pedig a hálóba bombázott.

A Haladás próbálkozott az egyenlítéssel, de ez az első félidőben nem jött össze.

A szünet után növelhette volna előnyét a vendégcsapat, de Pátkai ziccerben nem talált kaput. Az 59. percben pedig egyenlített a Haladás, miután Kulcsár beadását követően a menteni igyekvő Fehér lábáról a saját kapujába került a labda. Artner Tamás, a szombathelyiek debütáló mestere először örülhetett gólnak vezetőedzőként az NB I.-ben.

A folytatásban Kenesei veszélyeztette leginkább a Győr kapuját, Stevanovic eszén azonban az egyenlítés után többet nem tudtak túljárni a hazaiak. A vendégek előtt is adódott lehetőség, de a győzelmet az ETO-nak sem sikerült megszereznie, a végeredmény 1-1 lett.

Ezzel a döntetlennel a Győr lemaradása már hatpontos a listavezető Debrecenhez képest, míg a Haladás a tizenkettedik.

Eredmény – OTP Bank Liga, 18. forduló
Haladás Sopron Bank-Győri ETO FC 1-1 (0-1)
Szombathely, 5000 néző. Vezette: Andó-Szabó
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi – Nagy D., Iszlai, Rajos (Búrány 65.), Radó (Sipos 75.) – Kenesei, Oross (Kulcsár a szünetben). Vezetőedző: Artner Tamás
Győr: Stevanovic – Babic, Djordjevic (Stanisic 53.), Fehér, Szabó O. – Koltai, Pilibaitis, Pátkai (Kamber 84.), Trajkovic, Dinjar (Windecker 68.) – Ahjupera. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Fehér (58., öngól), illetve Ahjupera (12.)
Sárga lap: Iszlai (41.), Halmosi (87.), illetve Fehér (30.), Babic (43.), Stanisic (55.), Windecker (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik