Sport

Dupla győzelmet emleget a bevándorló bokszoló, aki elverte a náci tetoválásokat viselő ellenfelét

Bokszberkekben nagyjából közepesen izgalmas információnak számít, hogy Olaszországban ki a nagypehelysúly bajnoka, most mégis felkapták a súlycsoport döntőjét.

És nem azért, mert a marokkói származású Hassan Nourdine pontozással győzött Michele Broili ellen, sokkal inkább a vesztes fél tetoválásai miatt.

Broili felsőtestén olyan náci szimbólumok láthatóak tetoválás formájában, mint a 88-as szám, amely a Heil Hitler köszöntés bújtatott megfelelője (a H az abécé nyolcadik betűje, innen az összefüggés), vagy a halálfej, a Totenkopf, amely az SS-nek volt a jelképe.

Bár az olasz szövetségnél csak most csodálkoztak rá a korábban már 16 meccset megvívó Broili tetoválásaira, és egy közleményben el is ítélték őt a szélsőjobbos jelképek miatt, tavaly az olasz sajtóban már téma volt a sportoló kidekorált felsőteste, amikor vele hirdettek egy trieszti gálát. Akkor az edzője, Denis Conte azt nyilatkozta, hogy a tetoválásokat még fiatalként varratta magára Broili.

Broili múltját látva talán nem véletlen, hogy éppen Conte lett az edzője, aki a Forza Nouva nevű szélsőjobboldali párt korábbi vezetője volt Friuli-Venezia Giulia régióban.

Nourdine, aki 22 évesen kezdett el bokszolni, azt mondta, sem ő, sem az edzője nem tudott a meccs előtt Broili tetoválásairól, ezekkel csak a mérlegelésen szembesült.

„Sokkolt a látvány, hiszen ha valaki vett már a kezébe történelemkönyvet, az nem érezhet mást, csak undort a nácik irányába. De csak a meccsre akartam koncentrálni, a sportra, és nem egy politikai állásfoglalásra. Szeretném kihangsúlyozni, hogy Broili sosem volt tiszteletlen velem szemben, sőt még dicsért is” – mondta Nourdine.

Aki azt azért elismerte, ilyen körülmények között, bevándorlóként nyerni egy náci tetoválásokat magán viselő ellenféllel szemben, azért különleges érzés volt.

Olyan, mintha egyszerre két meccset nyertem volna. Aki ilyen ideológiák felett arat győzelmet, az büszke lehet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik