Sport

Elhunyt a magyar úszó-, műugró-, és vízilabdasport

A Komjádiban az öltözőprobléma megoldódott, de válogatott sportolóink be- és kilépése még mindig nem zökkenőmentes. Cserébe az aulában fekete humorral szórakoztatják a nyelvtanra érzékeny vendégeket.

A Császár-Komjádi Béla Sportuszoda átadását követően immár több mint két hónapja tart az az állapot, amit így jellemeztünk: bakiparádé majd négy milliárdért.

Bakiparádé majd 4 milliárdért: hiba hiba hátán a Komjádiban
Rohamtempóban, 3,8 milliárd forintból újult meg a Császár-Komjádi Sportuszoda: átadták, átvágták a szalagot, utána a vízözön...

Számos apró napi bosszúságot okozó figyelmetlenség, trehányság mellett a fő problémát a sportolóknak a be- és kiléptetőrendszer okozta, illetve az, hogy még a válogatott úszók is a fedett ötvenes lelátóján öltöztek át.

Kezdjük a jó hírrel

Az öltözőprobléma már megoldódott.

Mai nappal, két hónap várakozást követően a válogatott kerettagok megkapták öltözőiket, nem a lelátón kell átöltözniük. Összesen 5 db öltözőt kaptak, a MÚSZ közbenjárása nyomán. A beléptetőrendszer működőképes kialakítására utasítást kaptak az illetékesek

– írta a közösségi oldalon is közzétett háromrészes sorozatunk utolsó cikke alatti hozzászólásában Wladár Sándor.

A 24.hu megkereste a Magyar Úszó Szövetség elnökét, aki további részletként elmondta, a koedukált közönségöltöző szintjén kaptak az úszók három, fent, az uszodaszinten pedig két teljesen szeparált öltözőt. Előbbit azok az egyesületek veszik birtokba, amelyek napi szintű használói a létesítménynek – UTE, Jövő SC, Darnyi Tamás Sportiskola –, míg utóbbit a válogatottak részére különítik el.

Ami öröm az ürömben

A szükséges szekrényeket és az egyéb öltözői kellékeket a szövetség vásárolja meg. Úgy látszik, mindezekre a 3,8 milliárd forintos felújítási keretből nem tellett.

Ahogy arra sem jutott eddig elég figyelem, hogy kijavítsák a régi márványtábla szórendi és helyesírási hibáktól hemzsegő fejlécét, amin a készítők elhunyttá nyilvánították a teljes magyar úszó-, műugró-, és vízilabdasportot, noha a 65 egykori bajnoknak akartak emléket állítani.

(Nyitókép: 24.hu/Berecz Valter)

24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik