Videó

Bakiparádé majd 4 milliárdért: hiba hiba hátán a Komjádiban

Rohamtempóban, 3,8 milliárd forintból újult meg a Császár-Komjádi Sportuszoda: átadták, átvágták a szalagot, hogy aztán sorra derüljenek ki a hiányosságok. Lapunk problémák sorát mutatja be.

Október végén képriportban mutattuk meg, milyen szép lett a “Komi”. Azóta kiderült: a látszat csal. Az uszoda impozáns látványt nyújt, ám nagyon sok a hiányosság, a trehányság. Lapunk számolt be arról, hogy a wellnessfürdőkre optimalizált beléptetőrendszer milyen problémákat okoz, és cikkünk megjelenése óta sokan keresik a szerkesztőséget, hogy beszámoljanak a gondokról. Íme – a közel sem teljes – lista.

Baj van a 3,8 milliárdért felújított Komjádi-uszodával
Hiába a sok ráköltött adóforint, egy apróságnak tűnő probléma miatt két hónapja minden úszó és vízilabdázó szív a be- és kilépésnél, átöltözésnél.

1. A szekrények mennyisége

Eddig mintegy 800 szekrény volt az uszodában, plusz cirka 20 kiadható vagy állandó használatú kabin. Immár a wellnessfürdőkből ellesett minta szerint koedukált az öltöző, de összesen csak 228 szekrény közül választhat az, aki jegyet vált. Ezek közül jelenleg 180 üzemel.

A maradék 48 azért nem, mert a zug, ahol ezeket elhelyezték olyan alacsony, hogy előfordult, az ott öltöző sportoló karjával véletlenül kihúzta a feje felett futó internetkábelt, ami blokkolta az egész uszoda internetellátását. Ezért lezárták.

Egy-egy szebb nyári délelőttön ezernél is több fürdő, napozó vendég – nem sportoló – érkezik a Komjádiba, májustól ők osztoznak majd ezen a szekrénymennyiségen. Borítékolható, hogy melegebb napokon reggel tízre kikerül a megtelt tábla…

2. Zuhany és mellékhelyiségek

A felhasználók részére az öltözőknél öt zuhany, három piszoár és két zárható mellékhelyiség áll rendelkezésre férfi oldalon, a nőin hasonló a helyzet – piszoár nélkül, persze. A WC-ajtókon belül nincs fogas, ami érthetetlen, hiszen oda az ember többnyire törülközővel, fürdőköpennyel érkezik, ha meg még nem öltözött át, akkor kabátban, táskával.

De ez a kisebb gond. A nagyobb az, hogy az uszodák többségében már mindenhol épített, csúszásmentes kővel burkolt zuhanyfülkék vannak. Az ilyenekben nem látszik, mivel a falon belül fut, a vízvezeték, a falból kiálló fixfejes, leszerelhetetlen rózsából ömlik a víz, de csak annyi, amennyit egy-egy nyomás után a víztakarékos – automata időkorlátos – nyomógomb enged.

Ehhez képest megdöbbentő látványt nyújt a leginkább munkásszállásra emlékeztető, mi több, veszélyesen csúszó – már többen elestek itt –, beépített zuhanytálca, a hagyományos fali csaptelep, az otthoni felhasználásban is alig egy évet bíró, aztán itt-ott mindig eresztő méteres gégecső, a végén lecsavarható zuhanyrózsa. Információnk szerint utóbbiból az elmúlt két hónap alatt már tucatnyi tűnt el.

 

3. A nyitott, ötvenes medence vízhőfoka

Többen jelezték, még meg sem érkezett az igazi tél, de a hidegebb, szelesebb, esősebb napokon, alacsony a nyitott, ötvenméteres medence vízhőfoka.

Alapesetben a sportuszodákban 26-27 fokos a víz, ehhez képest a zordabb novemberi napokon itt alig érte el a 23-24 fokot. A felújítás alatt a kazán hőcserélőjét kicserélték, ám az új nem képes ugyanazt a teljesítményt leadni, mint a régi.

Ha januárban az idő tartósabban nulla fok alá megy, esetleg a szél is elfújja a párnaként szolgáló meleg párát, 20-22, rossz esetben 20 fok alá mehet a vízhőfok. Úgy tudjuk, a Komjádi gépészei előre is megmondták volna, hogy ez így nem megy majd, ám nem kérdezte őket senki.

4. Ha már eső…

Az átadott és a közönség, illetve a sportolók által részlegesen használt uszoda több helyen beázik. Információnk szerint az emlékezetes októberi egynapos, jelentős mennyiséget hozó esőzéskor a fedett ötvenméteres medencetérben található nagy eredményjelző alatt csak esernyővel lehetett edzést tartani.

November közepén a hajnalban érkezők azt látták, épp az előcsarnok ázott be.

5. A fedett versenymedence világítása

Nagy bajban lehetett az uszoda vezetősége november elején, amikor a több nagy világeseményt megélő Komjádiról kiderült, hogy a vízilabda LEN Szuperkupát nem tudja közvetíteni a televízió. A sok pénzen felújított fedettben a lámpák nem termelték meg a közvetítéshez minimálisan szükséges luxmennyiséget. A közvetítéshez szükséges fénymennyiséget így ideiglenes fényforrásokkal  garantálta a kivitelező. A használt eszközöket biztos, ami biztos, ott is hagyták.

A fedett világítását amúgy nem a helyszínen lehet fel- és lekapcsolni, hanem a biztonsági őr főbejárati portánál lévő kuckójában. Hogy kinek jutott ez a megoldás az eszébe, azt nem tudjuk, de tény, előfordult, hogy a takarítónő véletlenül lenyomta, amivel lekapcsolta a fedett világítását.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

6. Apróságok

További, a fentiekhez képest apróságnak tűnő észrevételek.

  • Nincs egyetlen nagyméretű, a medencéből is látható falióra a kinti medencéknél.
  • Az uszoda Komjádi Béla utca felőli hátsó bejáratán ugyan kintről nem lehet bejönni, de bentről bárki számára nyitható az ajtó. Ha a rafinált vendég vesz egy jegyet 800 forintért, hátrasétál és beereszt negyven embert. Itt aktuálisan azért nincs portás és azért nem lehet jegyet venni, mert alapvetően a hely célja a mérkőzésre érkező szurkolók fogadása, beengedése.
  • A félszuterénben található csapatöltözőknek, amelyeket a beléptetőrendszer nem megfelelő működése miatt még nem tudnak használni a sportolók,  nincs ablaka, a plafonon található szellőztető rendszer próbálja majd az otthagyott vizes cuccokat megszárítani. A fönti közönségzuhanyban két hónap után már megjelent penészedés itt is föllelhető.

Számos olyan slendrián kivitelezői megoldásról érkezett fotó, amelyről azt gondoljuk, gyorsan kezelhető és csak a kivitelezés rohamtempója, a világbajnokság sürgető közelsége miatt maradhatott úgy, ahogy. Információnk szerint a Baj van a 3,8 milliárdért felújított Komjádi-uszodával cikkünk nyomán a felek szerdán leülnek a tárgyalóasztalhoz, hogy tisztázzák, a hibák kinek a felelőssége miatt álltak elő, illetve beszélnek arról, hogyan javíthatják ki ezeket.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik