Sport

Most a magyar női röpisek készülnek csodát tenni

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 09. 22. 10:15

A magyar női röplabda-válogatott pénteken megkezdi szereplését az azeri-grúz közös rendezés Európa-bajnokságon. Egy győzelem már továbbjutást érhet a csoportból.

Ha egy üzlet egyszer beindul – szokták mondani. 2015-ben a magyar női röplabda-válogatott 28 év után szerepelt ismét az Európa-bajnokságon, akkor a csoportból továbbjutva végül a 12. helyen végzett. Most két évvel később ismét ott vannak a lányok az azeri-grúz rendezésű kontinenstornán, amelyen pénteken a házigazda Azerbajdzsán ellen el is kezdik a szereplést.

Majdnem minden más, mint két éve

Két év nem olyan nagy idő, női válogatottunknál ugyanakkor nagy változások történtek. Kezdjük ott, hogy a belga sikerkapitány, aki visszatette a csapatot az európai térképre, Jan De Brandt az újabb sikeres kvalifikáció után (a románok ellen aranyszett döntött a kijutásról) leült a szövetség vezetőivel egyeztetni és aztán úgy döntött:

nem hosszabbítja meg a szerződését. A feszes versenynaptár miatt határozott így elsősorban, többet szeretett volna a családjával lenni.

De Brandt három év után hagyta el a csapatot. 2015-ben Európa Ligát nyert a válogatott az irányításával, ott voltunk az Eb-n és a csoportból is továbbjutottunk, hogy aztán 2016-ban ismét kijuttassa a csapatot az Európa-bajnokságra.

A helyére olasz szakember, Alberto Salomoni érkezett, akivel hosszú távon tervez a szövetség. Jól is indult a közös munka, mert bár a világbajnoki selejtezőcsoportból nem sikerült továbbjutni, júliusban a magyarok hibátlan mérleggel zártak a World Grand Prix sorozat harmadosztályában, amivel kiharcolták a feljutást – hogy aztán ez mit jelent majd pontosan, még nem tudni, változhat a sorozat jövő évi kiírása.

Változott tehát a szövetségi kapitány személye, de az alapemberek közül is mindössze négyen maradtak a két évvel ezelőtti csapatból: Dobi Edina, Liliom Rita, Szakmáry Gréta, Tálas Zsuzsa. A legnagyobb hiányzó egyértelműen Sándor Renáta, aki még 2015-ben sérült meg, műteni is kellett a térdét, visszatért, de azóta is fájdalmai voltak. Rajta kívül a többi között a Kötél-testvérek (Zsanett és Dóra), Pallag Ágnes, Bodnár Dorottya és Molcsányi Rita is hiányozni fog ilyen-olyan okok miatt.

A magyar csapatban így vegyítve lesznek jelen a rutinos, a válogatottságra már megérett és a feltörekvő, fiatal játékosok. És közben már lehet építeni a jövő csapatát is, ugyanis 2019-ben Magyarország lesz a társházigazdája az Eb-nek.

A magyar válogatott kerete

Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna (feladók), Dobi Edina, Nagy Eszter, Czina Kata (centerek), Dékány Bernadett, Liliom Rita, Soós Nikolett, Szakmáry Gréta, Török Kata, Villám Lilla (ütők), Szpin Renáta, Tóth Fruzsina (liberók)

Mire lehet jó ez a csapat?

Szakmáry Gréta is a rutint képviseli Fotó: MTI/EPA/Mick Tsikas

A négycsapatos csoportok első helyezettje automatikusan bejut a negyeddöntőbe, a második és a harmadik a rájátszásba jut, a negyedik pedig kiesik. Így lényegében egy győzelem elég lehetne a továbbjutáshoz, más kérdés, hogy azt elég nehéz lesz összehozni.

Visszafogottan nyilatkozott a szövetségi kapitány, a játékosok és a szövetség részéről sem ígérte le senki a csillagokat az égről. Mivel a csoportunkban a társrendező Azerbajdzsán mellett Lengyelország és Németország szerepel még (ebben a sorrendben jönnek a menetrendben), így az a helyzet, hogy ismét a azeriek ellen múlhat majd a továbbjutást. Két éve sikerült, akkor 3-1-re nyert a magyar válogatott és bejutott az egyenes kieséses szakaszba.

  • Most már az első mérkőzést a házigazdák ellen vívjuk, ami már eleve nehéz feladat, hát még úgy, hogy az azeriek jóval erősebb csapatot tudtak összerakni a hazai Eb-re, mint két évvel ezelőtt. Ez lesz zsinórban a hetedik Európa-bajnoki részvételük, kijutottak a 2018-as világbajnokságra is, úgyhogy ott vannak azért a világ élmezőnyében, még ha nem is a közvetlenben.
  • A lengyelek stabil Eb-szereplők, legutóbb az 1993-ast hagyták ki. 2003-ban és 2005-ben megnyerték és 2009-ben is még bronzérmesek voltak. Bár az utóbbi években visszafogottabban szerepelnek, ellenük van friss tapasztalat, az Eb-selejtezőben oda-vissza nyertek, egy szettet sikerült hozni ellenük.
  • A németek ugyan azt hangoztatják, hogy nincsenek különösebb célkitűzéseik, azért így is ők a toronymagas esélyesei az A csoportnak. Németország a női Eb-k történetének második legsikeresebb nemzete két arany-, hat ezüst- és két bronzéremmel. 2011-ben és 2013-ban is harmadikak voltak, 2015-ben pedig ötödikek, épp ők győzték le a magyar csapatot az egyenes kieséses szakaszban. Májusban edzőmeccseket vívott egymással a két válogatott: Münsterben 3-1 lett a hazaiaknak, majd Oldenburgban 3-0, szintén oda.

Mi vagyunk az esélytelenebbek. Ugyanakkor, ha a csoportunkból bárki is a képességeihez képest gyengébb napot fog ki, készen állunk arra, hogy megragadjuk a lehetőséget és meglepetést okozzunk

mondta Salomoni a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A többiek

Összesen 16 csapat vesz részt az Európa-bajnokságon, amelyet az azeriek Grúziával közösen rendeznek. A csoportküzdelmek után azonban már csak Bakuban folytatódik majd a kontinensviadal.

Oroszország számít a legnagyobb esélyesnek és nem is titkolják, hogy az újabb aranyéremért érkeztek. Ők nyerték az elmúlt két Eb-t, 19 aranyuk van a kontinenstornákon (a szovjetuniós éveket is idevéve), összesen pedig 26 érmük. A csoportban a törökök jelenthetnek rájuk veszélyt, a torna egészét nézve pedig az elmúlt két legstabilabb európai csapata, Szerbia és Hollandia lehet az, amely elkaphatja Oroszországot.

A női röplabda Európa-bajnokság csoportjai

A csoport: Azerbajdzsán (társrendező), Lengyelország, Magyarország, Németország

B csoport: Grúzia (társrendező), Fehéroroszország, Horvátország, Olaszország

C csoport: Bulgária, Oroszország, Törökország, Ukrajna

D csoport: Belgium, Csehország, Hollandia, Szerbia

A csoportok első helyezettje automatikusan negyeddöntőbe jut, a második és a harmadik pedig az egyenes kieséses szakaszba.


A program:

szeptember 22., péntek:

A csoport (Baku):
Magyarország-Azerbajdzsán 16.00
Lengyelország-Németország 18.30

B csoport (Tbiliszi):
Olaszország-Grúzia 15.00
Fehéroroszország-Horvátország 18.00

C csoport (Baku):
Ukrajna-Oroszország 13.30

D csoport (Gandzsa):
Szerbia-Csehország 15.00
Hollandia-Belgium 18.00

szeptember 23., szombat:

A csoport (Baku):
Magyarország-Lengyelország 16.00

B csoport (Tbiliszi):
Grúzia-Horvátország 15.00
Olaszország-Fehéroroszország 18.00

C csoport (Baku):
Bulgária-Ukrajna 13.30
Törökország-Oroszország 18.30

D csoport (Gandzsa):
Csehország-Belgium 15.00
Szerbia-Hollandia 18.00

szeptember 24, vasárnap:

A csoport (Baku):
Azerbajdzsán-Lengyelország 16.00
Németország-Magyarország 18.30

B csoport (Tbiliszi):
Grúzia-Fehéroroszország 15.00
Horvátország-Olaszország 18.00

C csoport (Baku):
Bulgária-Törökország 13.30

D csoport (Gandzsa):
Belgium-Szerbia 15.00
Csehország-Hollandia 18.00

szeptember 25., hétfő:

A csoport (Baku):
Azerbajdzsán-Németország 16.00

C csoport (Baku):
Oroszország-Bulgária 13.30
Törökország-Ukrajna 18.

szeptember 26., kedd (Baku):
a negyeddöntőbe jutásért: B2-D3, D2-B3

szeptember 27., szerda (Baku):
a negyeddöntőbe jutásért: A2-C3, C2-A3

szeptember 28., csütörtök (Baku):
negyeddöntők

szeptember 29., péntek (Baku):
negyeddöntők

szeptember 30., szombat (Baku):
elődöntők

október 1., vasárnap (Baku):
a 3. helyért 14.00
döntő 17.00

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.