Sport

Megvan, ki veszi át a női röplabda-válogatott irányítását

Alberto Salomoni, az MTK csapatának olasz vezetőedzője lett a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a magyar szövetség (MRSZ) csütörtöki elnökségi ülése előtt ünnepélyes keretek között írta alá szerződését, amely a mostani válogatott idény végéig tart.

Ugyanakkor az MRSZ közleménye kiemelte, a felek egyaránt jelezték, hogy hosszabb távra tervezik a közös munkát.

A magyar válogatott júniusban világbajnoki selejtezőt játszik Horvátországban, majd szerepel a júliusi World Grand Prix-sorozatban, szeptemberben pedig az azeri-grúz közös rendezésű Európa-bajnokságon lép pályára.

Az 50 éves olasz szakember korábban dolgozott a német női válogatottnál, az olasz és a német bajnokságban.

Salomoni kinevezése nem meglepetés, mivel a szövetség már január végén bejelentette, hogy szeretné, ha ő lenne a kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik