Sport

Szétszedték Conor McGregort a bizarr bemelegítése miatt

Minden nap történik valami az augusztus 26-ra és Floyd Mayweather Jr.-ra készülő Conor McGregorral: az utóbbi időben például az kapott nagy nyilvánosságot, hogy állítólag trükköztek a kesztyűző-partner elleni képekkel, hogy úgy tüntessék fel, mintha az ír MMA-harcos lett volna fölényben a foglalkozások alatt. Az egykori profi bunyós, Paulie Malignaggi egyszerűen kisétált a foglalkozásról, és azóta keményen osztja McGregort.

Néhány napja sajtónyilvános edzést tartott az MMA-bajnok, de nem egészen azért beszélnek most sem róla, hogy micsoda bunyós, hanem az egészen elképesztő – kicsit nevetséges? – bemelegítése miatt.

Történt ugyanis, hogy a ring közepén nagy lendülettel lóbálta jobbra-balra a karjait, tette mindezt valószínűleg az izületek és az izmok ellazítása végett. A kivitelezés viszont kicsit bugyuta, de figyelemfelkeltő mindenképpen. Nézzék meg önök is.

Több sem kellett az internet népének, egyből kultikus mozdulattá tették McGregor rituáléját. Sőt egy korábbi világbajnok bokszoló, Terence Crawford is kiparodizálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik