Sport

Nagyon sok pénzt keresett Hosszú Katinka a szövetségnek

Két hete tette közzé nyílt levelét Hosszú Katinka, amiben leírta: már egy ideje a szövetség segítsége nélkül készül és azóta megkönnyebbült, ő a bizonyíték rá, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nélkül is van élet. Ugyanebben a levélben szólította fel lemondásra Gyárfás Tamás szövetségi elnököt és egyre több úszó csatlakozott hozzá, akik a MÚSZ jelenlegi működése ellen léptek fel.

Mivel Hosszú már egy ideje külön úton jár a szövetségtől, érdekes megnézni, hogy a MÚSZ mennyi pénzt kap utána. A magyar úszók összesen 239,8 millió forintot kerestek Rióban, a szövetség a szabály szerint a versenyzők jutalmának a 60 százalékát megkapja, így a MÚSZ is keresett 143,88 milliót, írja a Blikk.

Hosszú Katinka egymaga 136,4 milliót kap majd az államtól három arany- és egy ezüstérme után, azaz 81,84 milliót keresett a szövetségnek is.

A Blikk cikke szerint a jutalmat csak az edzők, gyúrók és az orvosok között osztja szét a MÚSZ a többi szövetséggel ellentétben. Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök 2012-ben sem szerepelt a jutalmat kapók között, az akkori szövetségi kapitány, Kiss László, aki nemi erőszak botránya miatt idén lemondott, ellenben 3,6 milliót kapott az egy-egy aranyat és bronzot hozó londoni játékok után.

Kedden írtunk róla, hogy a jutalmak kifizetése csúszik, mire a szakállamtitkárságtól azt a választ kaptuk: a héten írják alá a szerződéseket, ezután a MOB intézkedik a kifizetésekről.

Fotó: MTI: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik