Sport

Kisebbfajta szenzáció volt a magyar birkózó teljesítménye

A fináléba kerüléssel olimpiai kvótát szerzett Varga Ádám ezüstérmesként zárta a szerbiai Nagybecskereken rendezett birkózó európai kvalifikációs viadalt. A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Varga délelőtt előbb David Valát, majd a görög Jorgosz Kuciumpaszt győzte le, az elődöntőben pedig – a riói helyért – 1-0-ra verte a német Peter Öhlert.

A tulajdonképpen már tét nélküli döntőben az UTE kiválósága az észt Ardo Arusaar ellen lépett szőnyegre, és az összecsapást 3-1-re nyerte meg Arusaar.

Azt hiszem kisebbfajta szenzáció Ádám teljesítménye.

Az tény, hogy nem volt rossz sorsolása, de azért nem volt ez annyira könnyű, az elődöntőben legyőzött német Öhler az első körben a török Cenk Ildemet verte technikai tussal” – méltatta a Varga Ádámot Sike András kötöttfogású szövetségi kapitány.

“A hatból három kvóta már megvan, s még hátra van két verseny. Nagyon remélem, hogy a másik háromból is minél többet begyűjtünk” – tette hozzá.

A vasárnapi zárónapon Varga mellett más nem szerzett kvótát. Közel volt a bravúrhoz Ligeti Dániel is, aki azonban az elődöntőben kikapott. A szombathelyi szabadfogású (125 kg) végül a harmadik lett.

Birkózásban a versenyzők nem maguknak, hanem országuknak szerzik a kvótát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik