Sport

Nadal hibátlan mérleggel elődöntős a vb-n

Honfitársát győzte le a harmadik csoportmeccsen.

A spanyol Rafael Nadal három játszmában legyőzte honfitársát, David Ferrert a férfi teniszezők hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású, keménypályás londoni ATP-világbajnokságának pénteki, harmadik fordulós mérkőzésén.

Az már a második kört követően eldőlt, hogy az ötödik helyen kiemelt Nadal biztosan továbbjut az Ilie Nastaséról elnevezett csoportból az elődöntőbe, a hetedikként rangsorolt Ferrer pedig búcsúzik, kettejük – gyakorlatilag tét nélküli – mérkőzése ennek ellenére szoros csatát hozott.

A csoport másik továbbjutójáról a második kiemelt brit Andy Murray és a negyedikként rangsorolt svájci Stan Wawrinka esti meccse dönt.

A Stan Smith csoportból a svájci Roger Federer, illetve a világelső és címvédő szerb Novak Djokovic jutott tovább, a cseh Tomas Berdych és a japán Nisikori Kej kiesett.

A vb 1970 óta íródó történetében először nevezték el a csoportokat korábbi klasszisokról: az amerikai Smith nyerte az első, a román Nastase pedig 1971-ben a második versenyt.

Eredmény, Ilie Nastase csoport, 3. forduló:

Rafael Nadal (spanyol, 5.)-David Ferrer (spanyol, 7.) 6:7 (2-7), 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik