Sport

Látványos horgok okozták Csóka vesztét a világbajnokságon

Az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor pontozásos vereséget szenvedett az 52 kilogrammosok selejtezőjében a Costa Rica-i David Jimenez Rodrigueztől a dohai olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság második versenynapján.

A 19 éves magyar az első menetben egyértelműen jobb volt a legutóbbi vb-n a 49 kilogrammosok között bronzérmes riválisánál, majd a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, az utolsó három percben pedig a pontozóbíróból kettő a közép-amerikai bokszolót látta jobbnak, aki így 2-1-es győzelemmel jutott tovább.

Siroki Norbert, Csóka klubedzője felháborodásának adott hangot a pontozás miatt, szerinte ugyanis az első és a harmadik menetet is a miskolci M1 Fitness versenyzője nyerte.

Jól bokszolt annak ellenére, hogy a második menet elején odaállt és kapott néhány ütést, amit nem kellett volna. A harmadik menetben jól előkészítette, és tempóból be is vitte a balkezes ütéseket, de sajnos kapott egy-két látványos horgot, a feje hátracsuklott, erre a látványra pedig vevők lehettek a pontozók – idézte a magyar szövetség közleménye a trénert.

Siroki hozzátette, Csókának még rutint kell szereznie, a végeredményt pedig sajnálatosnak nevezte, mert szerinte a fiatal öklöző nem került nehéz ágra, s várhattak volna további meccsek rá.

Az olimpiai kvóta megszerzéséhez az 52 kilogrammban az első kettő között kell végezni. A riói indulás jogát ugyanakkor még a jövő évi kvalifikációs versenyeken meg lehet szerezni.

A vb másik magyarja, a világranglista-harmadik Harcsa Zoltán kedden egyhangú pontozással kikapott indiai ellenfelétől a 75 kilogrammosok selejtezőjében, így a magyaroknak Csóka szerdai búcsújával véget is ért a vb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik