Sport

Péni “kilőtte magát” az olimpiára

Péni István (Array)
Péni István (Array)

Péni István indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára, miután az azerbajdzsáni Gabalában zajló világkupa-versenyen kilencedik lett légpuskában.

Győrik Csaba szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a mindössze 18 éves, ifjúsági olimpiai bajnok versenyző 626,6 körös eredményével egyetlen tizeddel lemaradt a nyolcas döntőről, ám mivel a fináléba csak két olyan sportoló jutott be, aki még szerezhet kvótát Rióra, a hétfői verseny harmadik olimpiai helye Pénié lett.

 

Péni István remekül célzott
Forrás: facebook.com

A gabalai 10 méteres viadalon óriási, 112 fős mezőny gyűlt össze, s a szervezők három csoportra osztották a lövőket. Péni rögtön a reggeli, első csoportban lépett lőállásba és remek eredménnyel zárt. A fiatal puskás ekkor a harmadik helyen állt, majd a következő csoport után a hatodik pozícióban volt. 

Az utolsó csoport küzdelmei során sokáig úgy nézett ki, hogy hiába a 626,6-es eredmény, a magyar lövő, aki az idén több vk-versenyen is egy hajszállal maradt le a fináléról, s a kvótáról, ezúttal sem jár sikerrel. Ám az ausztrál Dave Kevin Samson utolsó három lövése gyengébbre sikerült, ezzel összesítésben öt tizeddel elmaradt Péni eredményétől, aki megszerezte a harmadik gabalai kvótát.

Az UTE sportolója az ötödik magyar sportlövő, aki jogot nyert az olimpiai indulásra: korábban a pisztolyos Tobai-Sike Renáta és Csonka Zsófia, valamint Sidi és a szintén puskás Szabián Norbert szerzett kvótát.

A vk másik magyar érdekeltje, Sidi Péter szintén kiválóan versenyzett, s 626,9 körrel a hetedik helyen bejutott a fináléba. Gabala az idei utolsó kvótaszerző versenye a puskás és pisztolyos szakágnak, s egyben az egész kvalifikációs sorozatban az utolsó előtti nekik és a koronglövőknek is. Az azeri városban a légfegyveres számokban 3-3, míg a többiben 2-2 olimpiai helyet osztanak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik