Sport

Megvan az Eger és a Szeged végleges csoportja

Az Eger csoportjába a grúz Ligamusz Tbiliszi, a Szegedébe pedig a fehérorosz Vitbics Vityebszk került a férfivízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjéből.

A sportág első számú európai klubsorozatának számító Bajnokok Ligájában eredetileg három magyar csapat indult volna, de az anyagi gondokkal küzdő Vasas visszalépett.

Szeptember 7-én négy csoportba sorolták be az együtteseket, eszerint mindkét magyar csapatnak öt ellenféllel kell megküzdenie. A legutóbbi magyar bajnoki ezüstérmes Eger az A-ba, az ob I-ben bronzérmes Szeged pedig a D-be került. A négy csoportból az első négy helyezett folytathatja majd szereplését a legjobb 16 között.

A két csoportban azonban a sorsolás napján még egy-egy hely kiadó volt: a selejtezőből azonban már tudjuk, kik kvalifikálták magukat a legjobbak közé. Az Eger mellé a grúz Ligamusz Tbiliszi, míg a Szeged csoportjába a fehérorosz Vitbics Vityebszk került.

A körmérkőzéses sorozat első fordulóját szeptember 26-án rendezik.

A vízilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztása
A csoport: ZF-EGER, Szpartak Volgograd (orosz), Vuliagmeni NC (görög), Waspo98 Hannover (német), Schuurman BZC (holland), Ligamusz Tbiliszi (grúz)

D csoport: A-HÍD SZEGED BETON VE, Partizan Beograd (szerb), Spandau 04 (német), Oradea (román), Galatasaray (török), Vitbics Vityebszk (fehérorosz)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik