Sport

Frank Banham bemutatkozott

Már alig várta, hogy jégre léphessen a frissen szerződtetett kanadai szélső a SAPA Fehérvár AV 19 színeiben.

A Miskolc elleni edzőmeccsen már megcsillogtatta tehetségét, néhány egészen kiváló megoldással ragadtatta tapsra a közönséget. Egészen biztos, hogy a Fehérvári Ördögök szurkoló táborának hamarosan egyik kedvence lesz. A meccs első harmadában egy gólpasszt adott, a szintén a nyár folyamán szerződtetett Kyle Baileynek, majd a harmadikban ő is betalált a Macik ketrecébe.

– Örülök annak, hogy végre mérkőzéshelyzetben is kipróbálhattam magam, hiszen imádok meccset játszani. Persze azért edzeni is muszáj… Nagyon kemény első mérkőzés volt, és ahogy általában lenni szokott a szezon első-három találkozója nehezebb, mert még össze kell csiszolni a gépezetet, a csapatrészeket. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, mivel ellenfélként mindig jó benyomást tett rám a csapat. A felkészültség kifejezetten tetszett, ahogyan játszottak, és most már a gárda tagjaként még közelebbről látom, tapasztalom az a kemény munkát, amelyet mindenki végez a sikerek érdekében. Kitűnő formában van a társaság, ez, pedig jó alapot adhat a szezonra. Természetesen jó, hogy rögtön meg tudtam szerezni az első gólomat, mivel, ha nem jönnek a gólok az terhet jelent a játékos számára.  – nyilatkozta a Fehérvár 24-nek Frank Banham.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik